Milla Jovovich negyedszer is odacsapott

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban csak egyetlen film került országos moziforgalmazásba a hétvégén: A kaptár - Túlvilág, amely egyeduralkodóként 27,7 millió dollárral került a jegyeladási toplista élére. A kaptár-széria részről részre erősebb nyitásokat produkál: az első film 17,7 millióval indult, a második 23-mal, a harmadik pedig 23,7-tel. A Túlvilág erőteljes nyitásában közrejátszott a riválisok hiánya és a 3D is. A kaptár-filmek bevétele eddig mindig erőteljes visszaesést mutatott az első hétvége után, és mind a második, mind a harmadik rész kb. 50 milliós összbevétellel kellett megelégedjen. Most ennél többre volna szükség, mert a negyedik rész az eddigi legdrágább: 60 millió dollárból készült. Ugyanakkor a főszerepet játszó Milla Jovovich máris bejelentette, hogy a sikerre való tekintettel egészen biztos, hogy férjével, Paul W. S. Anderson rendezővel belevágnak az ötödik részbe is.Milla Jovovich A kaptár - Túlvilág-banEgy furcsa mozibemutató jutott még a hétvégére: Bella Swan születésnapja alkalmából 1187 moziban újra vetítették az Alkonyat - Napfogyatkozás-t. Az eseményt teljes érdektelenség övezte, a film mindössze 745 ezer dollárt szedett össze. A születésnap persze csak ürügy volt: a forgalmazó célja, hogy a film összbevétele elérje a 300 millió dollárt, amihez most már csak 400 ezer dollár hiányzik.A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. A kaptár - Túlvilág ($27,7/$27,7) 2. Takers ($6,1/$48,1) 3. Az amerikai ($5,9/$26,7) 4. Machete ($4,2/$20,8) 5. Hétmérföldes szerelem ($3,8/$14) 6. Pancser police ($3,6/$112,7) 7. The Last Exorcism ($3,5/$38,2) 8. The Expendables ($3,3/$98,5) 9. Eredet ($3/$282,4)10. Ízek, imák, szerelmek ($2,9/$74,6)
Vágólapra másolva!