Bajba került a Watchmen

Vágólapra másolva!
A szivarozó férfit megint kivágják az ablakon, ugyanis megérkezett a Watchmen látványos hosszú előzetesének magyar feliratos verziója is, melyet még csak nálunk nézhetsz meg. Ez remek ürügy arra, hogy bepótoljuk egy elmaradásunkat és beszámoljunk arról, hogy szenteste fordulóponthoz érkezett a 20th Century Fox (eredetileg, az 1980-as években ők vették meg a képregény megfilmesítési jogát) és a Warner Bros. (a film mostani jogtulajdonosa, egyik gyártója és amerikai forgalmazója) közt a film jogaiért folyó pereskedés.Jeffrey Dean Morgan és Carla Gugino a Watchmen-ben | Feliratos előzetesBár a tárgyalás időpontját már korábban kitűzték január 20-ára, a bíró határozatában máris kimondta, hogy a Foxot megilleti a film forgalmazási joga. A Warner Bros.-t ez értelemszerűen nehéz helyzetbe hozza, a bíró javaslata szerint vagy megegyeznek a Fox-szal még 20-a előtt vagy fellebbezést nyújtanak be. Amennyiben nem születik megegyezés, veszélybe kerülhet a film március 6-ára tervezett bemutatója.
Vágólapra másolva!