Meghalt Maria Schneider, az Utolsó tangó Párizsban női főszereplője

maria schneider
Vágólapra másolva!
Csütörtök reggel hosszú betegség után 58 éves korában elhunyt Maria Schneider francia színésznő, aki legismertebb alakítását Marlon Brando partnereként nyújtotta az 1972-es Utolsó tangó Párizsban című filmben. A halál oka rákbetegség volt.Maria Schneider az Utolsó tangó Párizsban című filmbenA színésznő 19 éves volt, amikor megkapta Marlon Brando szeretőjének szerepét a szexuális tartalma miatt nagy botrányt kavaró filmben, később többször nyilatkozta, hogy úgy érezte a rendező Bernardo Bertolucci manipulálta és megalázta őt a forgatás közben. Brandóval a színész haláláig jóban voltak, bár jó ideig nem említették meg egymás között a filmet. Az Utolsó tangó Párizsban rossz élménye után Schneider megfogadta, hogy többé nem vállal meztelen jelenetet filmben.Bertolucci, Brando és Maria Schneider az Utolsó tangó Párizsban forgatásánIgazából sosem tudott kitörni a szexszimbólum skatulyájából, de olyan legendás rendezők is foglalkoztatták, mint Michelangelo Antonioni (Foglalkozása: riporter), René Clément (A gyerekfelügyelő) és Jacques Rivette (Körhinta). A hetvenes évek második felében drogfüggőséggel küszködött, több túladagolása és öngyilkossági kísérlete is volt, a nyolcvanas évek elején azonban leállt a kábítószerrel, és rendbe rakta az életét.Olvasnivaló: Roger Ebert 1975-ös interjúja Maria Schneiderrel
Vágólapra másolva!