Meghalt Jekatyerina Golubeva színésznő

golubeva
Vágólapra másolva!
Negyvennégy éves korában elhunyt Jekatyerina Golubeva orosz színésznő, aki leghíresebb szerepét az 1999-es Pola X című francia filmben játszotta Catherine Deneuve és (az azóta szintén elhunyt) Guillaume Depardieu oldalán - írta csütörtökön a Libération. Golubeva három gyermek édesanyja volt, halálának körülményeit és pontos időpontját egyelőre nem hozták nyilvánosságra.Jekatyerina Golubeva a Twentynine Palms című 2003-as filmbenGolubeva 1966-ban született Szentpéterváron, 1984-től kezdve több orosz filmben játszott főszerepet, majd a kilencvenes évek közepén nemzetközi karrierbe kezdett. Első francia filmje az 1994-es J'ai pas sommeil volt, amelyben Claire Denis rendezte, akivel tíz évvel később a L'intrus című alkotásban is együtt dolgoztak.Az 1999-es cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában mutatták be Leos Carax Pola X című filmjét, amely többek között amiatt váltott ki felzúdulást, mert Golubeva és Guillaume Depardieu szexjeleneteit élesben vették fel (bár állítólag a legmerészebb beállításokhoz testdublőröket használtak). Szintén a pornófilmes részletességgel bemutatott szexuális aktusai miatt szokták emlegetni Golubeva 2003-as Twentynine Palms című filmjét is. (Mindkét filmmel foglalkoztunk a Harminc év az érzékek birodalmában című összeállításunkban.)http://www.youtube.com/v/xlOcHJzs3r8?version=3&hl=hu_HUA neves litván rendezővel, Sharunas Bartasszal is többször együtt dolgozott (Trois jours, Few of us), aki civilben a férje volt. A The House című 1997-es filmjük forgatókönyvét közösen írták. Golubeva utoljára a 2010-es L'invention des jours heureux című rövidfilmben játszott.
Vágólapra másolva!