London: Mindent anyámról a színpadon

Vágólapra másolva!
Londonban már egy hét fesztiválozás és részleges mozicsömör után is könnyedén lehet a film világához kapcsolódó remek szórakozás után nézni. A metrók mozgólépcsőjén bámészkodva csak úgy sorjáznak a West End deszkáin látható adaptációk hirdetései: Billy Elliot musical, Hajlakk, Glengarry Glenn Ross, Kétségbeesve keresem Susant - mind-mind a színpadon születtek újjá. A hispán rendezőzseni, Pedro Almodóvar egyik legnagyobb hazai tisztelőjeként persze nem kérdés, hogy a Kevin Spacey művészi vezetése alatt virágzó Old Vic színház felé vezet az utam, itt mutatják be ugyanis estéről estére a 2000-ben Oscar díjjal is jutalmazott Mindent anyámról színpadi verzióját. Képek a Mindent anyámról londoni előadásábólAz első tíz percben kicsit fura angol nyelven, hatásos közeli felvételek helyett a színházra jellemző eltúlzott, harsány előadásmódban viszontlátni a fiát elveszítő anya történetét, de  a forgatókönyvírók kínosan ügyeltek arra, hogy megőrizzék a film legerősebb jeleneteit (ötletes a poszter előtt az esőben ácsorgás, majd a gázolás megoldása) és alaphangulatát.  Mike Leigh egyik visszatérő színésznője, Lesley Manville alakítja Manuelát, de a show-t persze Mark Gattis (a cserfes traveszti, Agrado, szerepét jó érzékkel felduzzasztották a komikus színfoltok miatt) és Diana Rigg (az eredeti Bosszúállók Emma Peelje, majd kultstátusszal rendelkező angol színházi díva) nyúlják le. Kicsit mesterkélt hatást kelt a meghalt fiú szellemének gyakori feltűnése, remekül kihasználták viszont a színházi helyszín adta lehetőségeket, a néző ezzel részévé válik a történetnek és okos visszakacsintás Almodóvarra, a "film a filmben" módszer nagy kedvelőjére a "színház a színházban"-megoldás. A végét picit megváltoztatták és elnyújtották, de összességében a Mindent anyámról színpadi feldolgozása kiválóan tanúsítja, hogy a legjobb történetek számtalan megközelítésben működőképesek.A darab november végéig látható a londoni Old Vic színházban, magyarországi színrevitelről egyelőre nem tudni, pedig remek ötlet lenne.  
Vágólapra másolva!