Oscar jöhet az Arany Pálma után

Vágólapra másolva!
Éppen pénteken, a német Oscar-nevezés kapcsán vetődött fel, hogy vajon melyik filmjüket indítják idén az igen jó időszakot záró franciák. Nem meglepetés, hogy idén biztosra mennek (már amennyire ez lehetséges az Oscar-kampányban) és azt a remekbe szabott, dokumentarista stílusú iskoladrámát nevezik, ami 21 év után újra hazai terepen hozott dicsőséget és elnyerte a cannes-i Arany Pálmát. Más kérdés, hogy a legjobb külföldi film Oscarjának megnyeréséhez is ugyanekkora időintervallum rekordját kellene megdönteni az Entre les murs-nek, ugyanis cannes-i Arany Pálma díjazott (Hódító Pelle - Dánia) pontosan 1989-ben győzött utoljára Cannes után Los Angelesben is.Jelenet az Entre les murs című filmből | Kritikánk a filmről | ElőzetesArról, hogy az Amerikai Filmakadémia ízlése merőben eltér a cannes-i zsűrikétől pont az idei ceremónia árulkodott legjobban, hiszen a briliáns 4 hónap, 3 hét, 2 nap (Románia) hiába nyert Arany Pálmát, majd Európai Filmdíjat is, az Oscarért elődöntőbe (először 9 filmre szűkítik le a lehetséges jelöltek számát) sem került. A Franciaországban pont ezen a héten debütáló Entre les murs-nek remélhetőleg nagyobb szerencséje lesz és inkább olyan Arany Pálma-nyertesek Oscar-sikereit ismétli majd meg, mint a 2004-es Fahrenheit 9/11, a 2002-es A zongorista, vagy az 1994-es Ponyvaregény. A nevezésre esélyesnek tartott másik francia film, az Il y a longtemps que je t'aime pedig a tavalyi Piaf sorsában reménykedhet, ami annak ellenére is Oscart hozott a főszereplőnőjének, Marion Cotillard-nak, hogy a külföldi filmek versenyében a gallok a Persepolis-t indították.
Vágólapra másolva!