Magyarországon először a Titanic filmfesztiválon (április 8-18.) lesz látható a Budapest című magyar-brazil-portugál koprodukció, melyben Hámori Gabi alakítja a női főszerepet. A film a Brazíliában igen népszerű énekes-dalszerző Chico Buarque azonos című, magyarul is megjelent regényén alapul. A történet főhőse egy riói bértollnok, aki mások nevében ír sikeres könyveket és beszédeket. Egy Budapesten töltött éjszaka örökre megváltoztatja az életét: a magyar nyelv teljességgel megbabonázza, és az író többé nem tud szabadulni a város és egy hasonlóan igéző magyartanárnő bűvköréből.
| Hámori Gabi első jelenete a Budapest című filmben |
A regény Brazíliában igazi bestseller lett, ám jó, ha tudjuk, hogy szerzője sosem járt hazánkban, így a könyv és a film Budapesten játszódó részeiben gyakran szélsőséges egzotikumra és túlhabzó vadkeleti romantikára számíthatunk. A filmet Walter Carvalho rendezte, aki elsősorban operatőrként ismert, ő fényképezte például az Oscar-jelölt Központi pályaudvar és a Titanicon korábban vetített Carandiru - A börtönlázadás című filmeket. Hámori Gabi mellett felbukkan a filmben több más jól ismert magyar színész is, köztük Bálint András, Rajhona Ádám és Kálloy Molnár Péter.
A magyar-francia-izraeli koprodukcióban (magyar részről az idei Filmszemlén produceri díjat nyert Pusztai Ferenc részvételével) készült a fesztivál programjában szereplő Hét perc a Mennyországban című film is, amelyben egy bombatámadás túlélőjének testi és lelki gyógyulását, a traumatikus emlékek felidézésének fájdalmas folyamatát követhetjük nyomon. A mozaikszerű történetmondású film elegyíti a halál torkából megmenekülő egyén drámáját és egy szerelmi történetet. A film főszereplője, Reymonde Amsellem színésznő a Titanic vendége lesz.
![]() |
| Hét perc a Mennyországban |
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.