A Visszafordíthatatlan rendezője Budapesten

Vágólapra másolva!
Május 27-én, pénteken este az ország tizenöt városában egyszerre lesz látható Gaspar Noé teljesen elszállt Enter the Void című filmje, amely egy drogdíler srácról szól, aki halála után szellemként tér vissza, hogy nővérére vigyázzon. A premier alkalmából Budapestre látogat a rendező, aki korábban az Egy mindenki ellen és a brutalitásával nagy port kavart Visszafordíthatatlan című filmeket rendezte. A budapesti program este 6-kor kezdődik a Vörösmarty moziban, ahol Noé sajtótájékoztatót tart. Este 8-kor a rendező élőben bejelentkezik, levetítenek három videoklipet, majd az Enter the Void vetítése következik. A vetítésen hangyaPASS birtokában vagy 800 forintos jeggyel lehet részt venni (részletek itt).Enter the VoidA vetítés után a Merlin Színházban bulival folytatódik a program, ahol a DJ-k a film inspirálta settel készülnek, a Void-hangulatról pedig a VJ Centrum gondoskodik. A szervezők korábban remixversenyt hirdettek meg a filmből, amelynek díjátadójára éjfélkor kerül majd sor. A zsűri tagjai: Gaspar Noé rendező, Pálfi György rendező, Szabó Simon rendező, Laki L. László partyszervező. A fődíj egy franciaországi utazás az Unifrance jóvoltából, amelyet Gaspar Noé, a zsűri elnöke ad át a Merlin kávézójában. A reggelig tartó bulira a belépés hangyaPASS tulajdonosoknak 500 Ft, egyébként 1000 Ft.
Vágólapra másolva!