Bezár a budapesti Odeon mozi

Vágólapra másolva!
Hónapok óta nem tudja fizetni a bérleti díjat a budapesti Hollán Ernő utcában lévő Odeon Lloyd Mozi, ezért a Budapest Film Zrt. felmondta a bérleti szerződését - írta a Hír24. Korábban az Odeon mellett a Kino és a Tabán is bajban volt, de a portál információi szerint, az utóbbi két kis art mozi rendezte a tartozásait.A Magyar Nemzeti Filmalap május 9-ei döntése alapján megítélt kétmilliós támogatás nem volt elég az Odeon legalább féléves bérleti díjtartozásának rendezésére. Körösvölgyi Zoltán, a Budapest Film Zrt. vezetője azt nyilatkozta a Hir24-nek, hogy a Hollán Ernő utcai épületben működő videótékát megpróbálják megmenteni, de a mozi semmiképpen nem tartható fenn. Budapesten nem az Odeon az egyetlen art mozi, amely hasonló sorsra jut: az egykori Bem moziból mára kocsma lett, az Európa moziban iskola működik, a Hunnia pedig nem sok sikerrel keres üzemeltetőt.
Vágólapra másolva!