Adrien Brody: Nem szeretek arcoskodni

Adrien Brody édesanyja családjával 1956-ban úgy indult el Budapestről Amerikába, hogy mindössze egy darab vázát vittek magukkal. Amikor a bemutatkozáskor közlöm vele, hogy Magyarországról jövök, egy lelkes "Hungary, all right!" a reakciója. Brody becsülettel végigjárta a hollywoodi ranglétrát, hogy aztán 2003-ban az Oscar-díj történetének legfiatalabb "legjobb színészeként" kapja meg az elismerést A zongoristáért. Ezt követően nem halmozták el a tehetségéhez méltó feladatokkal (A falu, A fiók, Hollywoodland, stb.), de szerencsére úgy fest, hogy véget ért az ínséges időszak. A héten DVD-n megjelent Utazás Darjeelingbe végre megint egy nagyszerű Brody-film, amelyben hipnotikus alakítást nyújt a szomorkás tekintetű, madárijesztő alkatú színész. Többek között erről a filmről beszélgettünk Adrien Brody-val a tavalyi velencei filmfesztiválon.

Nézd meg nagyban!Adrien Brody

- Jártál már korábban Indiában?

- Ami azt illeti, igen. Pont egy évvel azelőtt, amikor még nem tudtam, hogy ott fogom forgatni ezt a filmet.

- Milyen volt az első élményed?

- Lenyűgöző volt. Partra vetett halnak éreztem magamat, mert annyira más volt, mint amit megszoktam. Lehet, ez azzal is kapcsolatban van, hogy milyen életszakaszban voltam éppen, de nem akkor nem voltam elég nyitott, hogy befogadjam azt a káoszt. De amikor a film miatt mentem oda, egész más hatással volt rám. Nagyon szerettem és hiányzik is. Ott az a rengeteg ember és kevés infrastruktúra, szinte teljesen zabolátlan, törvényen kívüli vidék az. Vettem is kint egy motorbiciklit és azzal száguldoztam.

- Nem féltél motorral közlekedni?

- Féltem, de vakmerő vagyok és hülye, és szeretem az izgalmat.

- Először szórakozásból voltál ott?

- Igen, csak pár barátommal utazgattunk. Nem tudtam, hogy lesz-e még lehetőségem ilyesmire, tehát belevágtam. A turistáskodás elég stresszes tud lenni, meg az is, ha barátokkal utazik az ember. Sokkal jobban szeretem, ha valamilyen céllal vagyok valahol. Ha külföldi helyszíneken forgatsz mindig könnyebb elvegyülni a helyiek között, nem érzed magad annyira kívülállónak, és nincs az a nyomás, hogy feltétlen jól kell érezned magad. Mert dolgozni mész, és minden, ami azon felül jön csak ráadás. Például most is munka miatt vagyunk itt Velencében, fotózkodunk, interjúkat adunk, de aztán este majd ejtőzöm valami hajón, és akkor majd élvezem a hely szépségét is. A legtöbb embernek nincs lehetősége arra, hogy munkából kifolyólag ilyen szép helyeken járjon. Ha úgy jöttem volna Velencébe, hogy nem kell interjúkat adnom, és nekem kell fizetnem az utat, és mondjuk 200 euróért vacsorázom valami vackot, akkor bosszankodnék. De így, hogy dolgozni jöttem, az sem zavar, ha nem túl jó a kaja, ha meg valami jó élmény ér, annak sokkal jobban tudok örülni.

- A szerep kapcsán nem kívántad, hogy bárcsak lennének fiútestvéreid?

- (nevet) Igen is meg nem is. Biztosan jó, ha olyan fivéred van, akivel többnyire jól kijössz, de mindig van ezekben a kapcsolatokban rivalizálás is, tehát általában inkább bonyolult. Igazából ez nem fogalmazódott meg bennem a film kapcsán, de abban a néhány hónapban szinte olyan volt, mintha a testvérem lett volna Jason és Owen. (Brody elé leraknak egy csésze teát - V.F.)

- Indiai tea?

- Japán.

Utazás Darjeelingbe | Owen Wilson, Jason Schwartzman és Adrien Brody

- Miért akartad megcsinálni ezt a filmet?

- Wesszel (Wes Anderson, az Utazás Darjeelingbe rendezője - a szerk.) akartam dolgozni, mert imádom a filmjeit. Felvillanyozott, amikor hallottam, hogy szívesen dolgozna velem, és a forgatókönyv is tetszett. Nem volt nehéz döntés.

- Tartottál attól, hogy nem fogsz passzolni Wes Anderson világába?

- Szerintem simán belepasszoltam, de nem volt könnyű megtalálni a figurát. Wes szerint eléggé hasonlít hozzám a figura, én ezt nem éreztem, amikor játszottam, de mikor megnéztem a filmet, sok párhuzamot vettem észre. Egyfajta érzelmi őszinteséget sugároz a film, ami nem szándékosan került bele, mert én azt hittem, hogy sokkal zárkózottabbnak játszom a karakteremet. Peter nehezen birkózik meg a problémáival, a családalapítással stb., és emiatt magába fordult - ezt próbáltam eljátszani, de aztán láttam, hogy a saját érzéseim is átjönnek a filmben, tehát akkor mégiscsak van valami kapcsolat köztünk. Szerencse, hogy belefért a humor is, lehettem idétlen és félszeg anélkül, hogy veszélyeztetem a karakter integritását.

- Úgy tudom, hogy szeretsz belejavítgatni a forgatókönyvekbe. Ennél a filmnél volt erre lehetőséged?

- Ebben nagyon kevés szövegem volt, úgyhogy nem volt mibe belekontárkodnom. Amúgy meg Wes olyan, aki tudja, mit akar, és én ezt tisztelem benne. Ha nem hiszek egy pillanat igazságában, akkor próbálok ezen változtatni. Inkább kihúzni szoktam a szövegeimből, mintsem hozzáírni. A film egyik szépsége, hogy csomó mindent ki tud fejezni szavak nélkül. Gyakran egy mondat leírva igazán jónak tűnik, és íróként megértem, hogy idegesítő lehet, ha egy színész belebarmol a szövegedbe, de ha úgy látom, hogy kevesebb szóval jobban ki tudom fejezni a mondanivalót, az mindenkinek jobb.

Utazás Darjeelingbe | Adrien Brody, Owen Wilson és Jason Schwartzman

- Néha kicsit olyan, mintha egy némafilmben játszanál. Nehéz volt ezt megtanulni?

- Ezt már korábban megtanultam. A zongoristá-ban hat hétig játszottam úgy, hogy nem volt kihez beszélnem. Olyan volt, mint egy némafilmes mesterkurzus. Ha azt nem élem át, biztos nem venném ennyire könnyedén az ilyenfajta játékstílust. Óriási kihívás volt, mert hat hét nagyon hosszú idő ahhoz, hogy úgy mesélj el egy történetet, hogy egy szót sem szólsz.  Továbbá le kell győzni a késztetést, hogy többet tegyél annál, mint átéld az adott pillanatokat. Hogy ne próbáld direkt módon mutatni az érzéseidet, mert attól félsz, hogy amúgy nem fog átjönni. Roman (Roman Polanski, A zongorista rendezője - a szerk.) sokat segített abban, hogy gyakoroljam és megtartsam ezt a fegyelmet.

- Az őrület határán-ban is hasonló volt a helyzet...

- Igen, de az picit bonyolultabb volt abból a szempontból, hogy eredetileg az nem egy néma szerep lett volna. Bár emlékszem Terrence Malick (Az őrület határán rendezője - a szerk.) mondta nekem, hogy nagyszerű némafilm sztár lett volna belőlem, ha abban az időben élek. Akkor ezt nem is tudtam mire vélni, de miután láttam, hogy kivágta az összes szövegemet a filmből, hirtelen világos lett. (nevet) De úgy gondolom, hogy ezt nem rosszindulatból tette, legalábbis remélem. Érdekes volt Az őrület határán forgatásán, hogy gyakran először felvettük a jelenetet szöveggel, és utána felvettük ugyanazt a jelenetet szöveg nélkül is. Ezt már azóta javasoltam más rendezőknek is, mert nagyon hasznos lehet.

- Mit lehet ebből tanulni?

- Varázslatos dolog nézőként úgy megismerni valakit, hogy az nem beszél. Tömheted a nézők fejét magyarázatokkal, és abból biztos meg is értik majd a történetet, de az az igazi bűvészet, ha valami árnyalt, alig érzékelhető gesztus miatt hirtelen közelebb kerülnek a figurához és azonosulnak vele. Persze ez nem működik minden esetben; nem azt mondom, hogy el kéne hagyni a dialógusokat, de nem kell mindent kimondani.

- Néha már nem is tudsz odafigyelni, ha túl sokat magyaráznak egy filmben.

- Igen, gyakran hatásosabb tud lenni, ha nem mondanak semmit. Például van az a buszos jelenet az Utazás Darjeelingbe végén, amikor indulni készülünk, és rámosolygok Jasonre, mintha elméláznék mindenen, amin keresztülmentünk. Az számomra nagyon beszédes. Ahelyett könnyen lehetett volna egy beszélgetés is, ami összefoglalta volna az egészet, de nem volt rá szükség. Az a kis halovány mosoly elmondta a lényeget az utazás abszurditásáról, a közös szomorúságunkról, meg a kapcsolatunkról. Az ilyen pillanatokat próbálom megteremteni a munkámban, de ehhez kell egy rendező is, aki elég magabizos ahhoz, hogy hagyja szavak nélkül elmesélnem a történetet.

- Felismertek Indiában?

- Szinte soha. Nem mintha bajom lenne azzal, ha felismernek.

- Amerikában sem?

- Attól függ, hogy viselkedik, aki felismer. Megtiszteltetés, ha valaki elmeséli, hogy megérintette valamelyik filmem, de ha csak követ a házamig és kattogtatja a fényképezőgépét egy fa mögül, az nem túl szívderítő.

Barátnőjével, Elsa Pataky-val az Utazás Darjeelingbe velencei premierjén

- A zongorista után kezdtek felismerni?

- A szakmabeliek már A hegyek ura után felfigyeltek rám. Akkor feltűnt, hogy nagyon megváltozott a megítélésem, azelőtt egy teljesen ismeretlen New York-i színész voltam, aki próbál Hollywoodban boldogulni, de nem kap szerepeket. Sok színész küszködik azzal a problémával, hogy annak ellenére, hogy tehetségesek, nem tudnak semmit felmutatni, és ezért nem is kapnak lehetőségeket. Ez egy ördögi kör. Nem is annyira A zongoristá-val hanem inkább az Oscar-díjjal lettem egy csapásra híres.

- A karriered szempontjából mit jelentett az Oscar-díj? Egyből rengeteg ajánlatot kaptál?

- Sokkal több forgatókönyvet kaptam, de ez nem jelenti, hogy több valóban jó forgatókönyvet küldtek volna.

- Igaz, hogy zenélsz is?

- Sajnos csak kontárkodni tudok, de majd szeretném rászánni az időt, hogy többet kihozzak belőle. Szeretek zenélni, szeretem az egész folyamatot, de túl elfoglalt vagyok hozzá.

- Most is egyik filmet a másik után csinálod?

- Elvileg éppen pihenőn vagyok, de így is annyi dolgom van.

- Promóció?

- Most igen, de általában ha nem forgatok, nem a promócióra megy el az időm. Magamat főleg nem népszerűsítem, nem szeretek arcoskodni. De amikor hazamegyek egy három hónapos forgatás után, hirtelen egy csomó ügyet el kell intézni. Nem dolgoztam még ki ennek a rendszerét és nincs senki, aki megcsinálná helyettem.

Adrien Brody, Wes Anderson és Jason Schwartzman Velencében

- Ki akarsz tartani e mellett, amennyire csak lehet? Mert az utóbbi években eléggé megnőtt az ázsiód, és az embert ilyenkor egyre többen veszik körül...

- Amennyire csak lehet. Persze jó lenne, ha lenne valaki körülöttem, aki segít az ügyes-bajos dolgokban. Nem tudom. Hajlamos vagyok egyedül elintézni a dolgaimat. Semmiképp nem szeretnék sleppet magam körül. Próbálok nem megváltozni, szeretem az egyszerűséget.

- Nem hiányoznak azok az idők, amikor még nem voltál híres?

- Könnyű nosztalgiázni, ha olyan szerencse ért, hogy sikeres lettél. Nem mennék vissza az időben, mert pontosan emlékszem a gyötrelmekre, a bizonytalanságra, ami ezzel járt, az anyagi bizonytalanságra és arra a sok dologra, ami hiányzott. Elvesztettem bizonyos dolgokat, de sokkal többet nyertem. És nagyon hálás vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, ráadásul én sem változtam meg. Szerintem ez inkább áldás, mint átok. Ez vele jár. Jó, hogy megvannak ezek a tapasztalataim és a munkának még ez az interjúzós része sem rossz. Lehetőség, hogy számomra fontos dolgokról beszéljek, és ha veszitek a fáradságot, hogy olyan dolgokat kérdezzetek, amik kevésbé felszínesek és mindnyájan értjük a helyzet dinamikáját, akkor érdekes az egész. Ez lehetővé teszi, hogy én is jobban megértsem saját magam és a munkámat, mert szavakba kell öntenem. Nem ülhetek itt mosolyogva és reménykedhetek abban, hogy egy szuper interjú születik.

Köszönet Danyi Orsinak és Varga Évinek a segítségért.