Ha már a kötözős szex sem kell, mindenki tehetetlen

2016.02.12. 21:30

Negyedszer tér vissza a Berlinaléra Fliegauf Bence, és eddig sosem jött haza díj nélkül. Új filmje, a Liliom ösvény a kísérleti filmeknek fenntartott Forum szekcióba került, egy anya és nyolcéves fia mágikus kapcsolatáról mesél, de valójában a saját viszonyát meséli el a fiával. Elárulta, milyen filmtervei estek kútba a Liliom ösvény előtt, mit látott meg Stefanovics Angélában, mivel töltötte az időt a Berlin-Budapest repülőutakon, kivel készített interjút életében először, és mit gondol a magyar filmek siralmas nézettségéről.

  • Eddig háromszor jött haza díjakkal Berlinből: a Rengeteg-gel 2001-ben elnyerte a legjobb első film díját, a Dealer-rel 2004-ben két független zsűri díját, a Csak a szél pedig a fesztivál második legrangosabb elismerését, az Ezüst Medvét hozta el
  • A cigánygyilkosságokról szóló Csak a szél sikere után lett volna lehetősége nagyszabású, nemzetközi filmet is forgatni, de le kellett mondania róla
  • Miután meghiúsult a nagy költségvetésű filmterve, egy kísérleti projektbe fogott, amire viszont manapság nem találni finanszírozót Európában
  • A Liliom ösvény-t saját élményei ihlették, de nem akarja, hogy összekeverjék a privát életével 
  • A kisfiát is bevonta a készítésbe, de általában is megbeszéli vele a filmterveit
  • Mire egy filmje eljut a bemutatóig, már egy következőn dolgozik, mert nem tud szünetet tartani
  • Pályája elején televíziós szerkesztő-riporter volt, aminek máig tartó hatása van a munkametódusára
  • A Liliom ösvény-t egy kitérőnek tekinti, ezután vissza fog térni ahhoz, hogy társadalmi problémákról forgat, és értelmiségi szerepet vállal

Tudsz aludni mostanában? Állítólag álmatlanságban szenvedtél.

Igen, nehezen alszom, de most éppen jobb a helyzet. Amikor nagyon nem megy az alvás, akkor arra szoktam törekedni, hogy értelmesen múlassam az időt: olvasok, filmet nézek. Persze közben épülnek bennem a történetek, nyugtalanítanak a sztorik, alakulnak a karakterek, formálódik minden. Olyan, mintha egy nagy építkezés zajlana odabent.  

Gyűlnek a történetek a fejében - Fliegauf Bence

Fotó: Polyák Attila - Origo

Pár éve azt mondtad, majdnem ötven filmterv vár megvalósításra a fiókodban.

Nagyon sok történet gyűlt össze, igen. Olyan ez egy kicsit, mint amikor Bob Dylan megírta az A Hard Rain's a-Gonna Fall című dalt, ami egy sűrű költemény, tele elképesztő erejű képekkel. A keletkezéséről Dylan azt mondta, hogy minden sora egy meg nem írt vers első sora. Nekem egyébként nem azért van ennyi filmötletem, mert olyan nagyon kreatív filmes vagyok. Hanem azért, mert egy olyan prózaíró vagyok, akiben - mivel nem ír regényt - csak gyűlnek és gyűlnek az elmesélésre váró történetek. Az elmesélés amúgy egy kicsit megszabadulás is.   

Úgy tudom, a Csak a szél után sem rögtön a Liliom ösvénybe vágtál bele.

Az utóbbi időben eléggé csapongok. Régen kiválasztottam egy sztorit, és mint valami célgép rámentem, aztán egyszer csak kipottyant a munkadarab. Ma azt gondolom, hogy a filmkészítés, és úgy általában a művészi munka legfontosabb fázisa a projekt kiválasztása. Filmkészítőként minimum három évig élünk együtt azzal a témával, amiről álmodozni kezdtünk. Ha mondjuk a médiamocsokról készítünk filmet, akkor három évig a médiamocsokkal kelünk, fekszünk, telefonálunk, konzultálunk róla. Ilyenkor a jó kérdés az, hogy megér-e ennyit az életünkből a médiamocsokkal való foglalkozás.

Minimum három évig kell együtt élni egy témával - Fliegauf Bence

Fotó: Polyák Attila - Origo

Szóval én először a tasmán népirtásról akartam filmet forgatni, abban a filmtervemben merültem el. Ausztráliában forgattam volna német és ausztrál pénzből, de egyszer csak valaki megkérdezte tőlem, hogy ha egyetlen hetet sem bírok ki a gyerekeim nélkül, akkor hogy fogok fél évet vagy egy évet a világ másik felén dolgozni. Akkoriban költöztem el otthonról, és úgy éreztem, hogy ha még az országból is elmegyek hónapokra, azt a gyerekeim tényleg úgy élnék meg, mintha elhagytam volna őket.

A külföldi finanszírozók simán elfogadták, hogy személyes okokból egyszer csak visszalépsz?

Igen, mert még csak a forgatókönyv-előkészítés, a kutatás fázisában tartottunk Tasmániában. Produkciós pénzt még nem fektettek bele.

Aztán elkezdtél egy kísérleti filmet is, amiben nem szerepeltek volna emberek.

Mivel a tasmán történet egy nagy költségvetésű, kosztümös film lett volna, aminek körülbelül most jutottunk volna a forgatási fázisába, úgy terveztem, hogy mellette belefér még egy kisebb lélegzetű kísérleti film is, ahogy a Dealer és a Womb között készítettem a Tejut-at. Van bennem egy kísérleti filmes, akit próbálok elnyomni, de nem mindig sikerül.

El is kezdtünk dolgozni a filmen, aminek az volt a munkacíme, hogy Glowing Wormhole, készítettünk hozzá egy csomó próbafelvételt. Szép, nagyszabású felvételeken keresztül szerettük volna elmesélni, mit hagynánk magunk után, ha egyszer eltűnnénk a bolygóról. Csakhogy ma sehol a világon nem támogatnak olyan filmeket, amiknek nincs történetük - a szó tizenkilencedik századi értelmében. Én ezt nagyon nagy problémának tartom.

Ma már nem készülhetnének el - Egy kocka a Radírfej-ből és a Sátántangó-ból

Forrás: Mokép

Az olyan filmek, mint a Radírfej vagy a Sátántangó, ma már nem készülhetnének el az európai finaszírozási rendszerben. Máshol meg végképp nem, hiszen például az amerikai Lynch vagy Miranda July Európába jár összetarhálni a pénzt a filmjeire. Azt gondolom, hogy évente egy - nem huszonhárom, hanem egy - kísérleti filmet lehetne, és érdemes lenne támogatni. 

Amúgy a Liliom ösvény sem egy magától értetődő választás a Csak a szél után, amikor minden lehetőséged megvolt egy következő „nagy dobást” rendezni. Ehelyett végül egy nagyon személyes sztorit forgattál le kis költségvetéssel, sok kísérleti elemmel. Egy igazi rétegfilmet.

Amióta megszületett a fiam, benne vagyok egy áramló, sötét, máskor meg gyönyörű álomban, ami teljesen megváltoztatta az észlelésemet. Az gondoltam, ez lesz az én következő nagy dobásom. Belső nagy dobásom. Nem azt akartam megmutatni belőle, amit mi ketten átélünk, a mi személyes ügyünket, hanem azt az intimitást, ami egy gyerek és egy szülő között létrejöhet. Ez szerintem másokat is érdekelhet. Ezt az erősen rétegzett élményt elég nagy kihívás ábrázolni, és nem mondom, hogy a Liliom ösvény-ben sikerült. A kapcsolat álomszerűségét viszont szerintem sikerült kifejezni.

Érdekes, hogy az utóbbi három filmed - a Womb, a Csak a szél és a Liliom ösvény - mind érinti azt a témát, hogy mit jelent szülőnek lenni, de mindháromban női szemszögből. Miért mindig az anyákat választod, és nem az apákat?

A Liliom ösvény eleinte apatörténetnek indult, és Hímpor volt a címe, de már a saját környezetemben is annyian hitték, hogy rólam szól, az én történetem, hogy arra gondoltam: ha elkészül, erről kell majd magyarázkodnom. Ezzel egy időben megnéztem Pintér Béla 42. hét című előadását, amiben Stefanovics Angéla egy leányanyát játszott zseniálisan, majd nem sokkal később a Juno című filmet (amit nagyon szeretek, ezért időnként megnézem), és ez a három élmény együtt indított arra, hogy a főhőst inkább anyává változtassam. Aztán teremtettem köré egy új helyzetet is: hogy elhagyta a férjét, és csak időnként lehet a gyerekével, tehát a társadalom szemében páriává válik.

A nőbe zárt kislány - Ellen Page a Juno című filmben

Forrás: Best Hollywood

Nem akartam szételemezni ezt a helyzetet, csak szerettem volna, hogy ott legyen, a történet hátteréül. Stefanovics Angélára pedig azért is esett a választás, mert egy olyan nőt láttam magam előtt, akibe be van zárva egy kislány. Vannak ilyen nők, engem mindig elbűvölnek. Ellen Page is ilyen, vagy Joanna Newsom. Hiába nőttek fel, és váltak külsőre felnőtté, bennük rekedt egy kislány.

Mennyire vontad be a fiadat, Jancsit a filmbe?

Nagyon. Eleinte sokkal több mese ágyazódott a történetbe - csupa olyan mese, amiket én mesélek neki. Együtt válogattuk őket, és a szereplőválogatásban is részt vett.

Teljesen elfogadta, hogy egy másik fiú tulajdonképpen őt fogja játszani?

Érdeklődött iránta. Jancsi a szereplőválogatás elejétől kezdve Bálintra szavazott. Amúgy a fiamat minden filmembe bevonom, mindegyikről - a legújabbról is - sokat beszélgetünk.

Stefanovics Angéla játéka meglepően visszafogott a Liliom ösvényben, szinte lefojtott - legalábbis ahhoz képest, amilyennek eddig láttuk őt. Ez szándékos volt?

Itt most másra volt szükség, mint amit ő általában - magas színvonalon - csinál. Belső, néha kirobbanó feszültséget szerettem volna megjeleníteni a játékában.  Az eredeti forgatókönyvben sokkal több volt a dialóg, de forgatás közben kiderült, hogy ezek nem működnek, és ekkor átvette a helyüket egy tudatfolyamszerű áramlás, amiben a dolgok nem egymás után jelennek meg, hanem egymásba folyva, egymást átszőve. Ezt nekem is menet közben kellett megtanulnom.

Néha előfordul filmkészítés közben, hogy az anyag valami mássá alakul. Ez próbára teszi a stábot, sokan nagyon nehezen bírják. Angéla elég jól viselte a megpróbáltatásokat, főleg ahhoz képest, hogy ez volt az első igazi filmfőszerepe.

Jól viselte a megpróbáltatásokat - Sótonyi Bálint és Stefanovics Angéla a Liliom ösvényben

Forrás: Fraktál Film

Nem egy közönségfilm, de nem is klasszikus fesztiválkedvenc, mert nincs benne társadalmi dráma vagy egy könnyen megfogalmazható üzenet. Ezzel számoltál?

Amikor elkezdtük, először Cannes-ba küldtünk belőle egy nagyon korai, összegányolt verziót, ezt visszautasították azzal a kéréssel, hogy ha elkészül egy kiforrottabb változat, küldjük el újra. De mire lett, addigra Berlin meghívta a filmet.

Úgy látszik, neked Berlin a filmes otthonod.

Igen, ott vágtam a Liliom ösvény-t is egy öt hónapig tartó, végeláthatatlan télen keresztül.

Azt hogy bírtad a gyerekeid nélkül?

Úgy, hogy kéthetente hazajártam, az egész ösztöndíjamat repülőjegyre költöttem. Úgy közlekedtem repülővel, mint amikor valaki a Pomáz–Budapest HÉV-vonalon ingázik. És a levegőben írtam vagy tizennégy verset. Furcsa időszak volt.

Kiadod egyszer? Vagy más könyvet? Régóta mondod, hogy elsősorban író vagy.

Szeretnék szépirodalmat írni, de egyelőre nem látom, mikor. Emlékszem, Locarnóban a Womb világpremierjén, miközben haladtunk a 4500 férőhelyes moziterem felé, a német világforgalmazót már azzal nyaggattam, hogy mennyit tud adni a Csak a szél-re. Ez a tempóm. Lehet, hogy azért, mert tévésként kezdtem, ahol mindig több kis projektet kellett futtatni párhuzamosan.

A levegőben írt tizennégy verset - Fliegauf Bence

Fotó: Polyák Attila - Origo

Azt hittem, a tévézés csak ugródeszka volt neked. Mennyi ideig is csináltad?

Két évig dolgoztam a Duna TV-ben egy kulturális műsorban, mint szerkesztő-riporter. Nagyon szerettem, mert gyakorlatilag arról forgattam, amiről akartam, de volt határidő, és minden hétre konkrét feladat. Az első riportomat Tar Sándor íróval készítettem, aki akkoriban a kedvenc íróm volt. Pár évvel korábban még szobafestő-mázolóként dolgoztam. Gondolhatod, mekkora kaland volt ez akkor nekem.

A tévézésből átmentetted azt is, hogy a nézőkre is gondolni kell, miközben forgatsz?

Próbálom, bár egyre kevésbé tudom, hogy mégis ki kire gondol, amikor azt mondja: néző. Azokra, akik egy megerőltető bevásárlás után beülnek valami amerikai romkomra? Vagy azokra, akik letorrentezik az HBO-sorozatokat? Netán az úgynevezett műértőkre, akik szerint Lars von Trier áruló, mert videóra forgat? Én nem értek ehhez, nem tudom, kik járnak moziba, és mit néznek.

A saját nézői szokásaimat sem tudom követni. Tegnap néztem meg a YouTube-on a Fehérlófiá-t a gyerekeimmel, előtte a Making of a Murder-t a Netflix-en, utoljára a Kosok-at láttam moziban, most készülök megnézni a Creed-et. Én akkor milyen néző vagyok? Engem hogy lehet megszólítani? A Liliom ösvény-ről azt tudom megmondani, hogy szokatlan formájú, balladisztikus film. Ami szerintem nagy erénye, hogy érzelmileg is kommunikál a nézővel. A kísérleti filmek hűvösek szoktak lenni, inkább matekosak, vagy ha nem, akkor a káosz a belső motorjuk. Szerintem a Liliom ösvény sötét, szép és felkavaró film. Akik szeretik a The Cure Disintegration című lemezét, az Andersen-meséket, esetleg Theodor Kittelsen illusztrációit, azok szerintem a Liliom ösvény-t is szeretni fogják. Ki tudja?

De az nem aggaszt, hogy nincs nagy esélye sok nézőhöz eljutni?

Dehogynem, csak tehetetlen vagyok. Mindenki tehetetlen. Mátyássy Áron filmjében lövöldöznek, megkötözős szex megy a pajtában, és gyönyörű tájban pörgős jelenetek zajlanak. Ismerjük a nézettségi adatokat. De annak, hogy a Víkend-et annyian nézték meg, ahányan, sok mindenhez van köze, de Mátyássy Áron rendezői képességeihez nem sok. Szerintem a nézettség olyan sokrétű - és elsősorban kultúrpolitikai és szociológiai - probléma, ami túlnő azon, hogy egy filmrendező, egy újságíró vagy egy kommentelő mit gondol róla.

Maga a film mint médium formálódik olyan sebességgel, hogy a nézők, a kritikusok és az alkotók is csak kapkodják a fejüket. Az ember nem tehet mást, mint hogy továbbra is ugyanolyan elhivatottsággal készíti a saját filmjét, és nincsenek benne nagy elvárások a nézettséggel kapcsolatban, meg egyáltalán semmivel kapcsolatban. A Saul fia azért visszaadott némi reményt, hogy mégiscsak lehet súlyos témáról kísérleti módszerrel filmet készíteni, amire aztán kíváncsiak az emberek. De ott van Lars von Trier A nimfomániás című filmje. A koncepció szinte könyörög, kiált a nézőért: vonzó lány imádja csinálni, ezzel is csinálja, azzal is csinálja, mindenkivel, mindenhogy. Orgazmust tettető újságírókkal, színészekkel próbálták eladni a filmet. Mindent kipróbáltak. Csak az amerikai adatokat ismerem, de ott elég masszív bukás volt.

Magyar filmkritikusok élveznek A nimfomániás által ihletett plakáton

Forrás: MÚOSZ

A nézettség alapvetően nem a rendező kompetenciája. Ez így túl egyszerű lenne. Én amúgy a filmre nem mint árura vagy mint cirkuszi mutatványra gondolok, hanem mint művészeti ágra, ami az egyik legizgalmasabb kifejezési eszköz a világon. Ha ez most nem divat, azt nagyon sajnálom, de ettől még ebben a szellemben csinálom tovább.

A Csak a széllel közéleti szereplő is lettél, értelmiségi fórumokra hívtak meg beszélgetni a témáról. A Liliom ösvénynek nincs ilyen motívuma, de az új filmed megint érinti majd a politikát?    

Ha az ember felvállal egy társadalmi ügyet, akkor hirtelen nem egyedül áll a porondon, hanem mögötte ott egy küldetés. Az Iszka utazása volt az első ilyen magyar film az elmúlt években, utána jött még pár, aztán a Csak a szél, majd a Saul fia. A szociális érzékenység fontos fordulat a mi generációnk filmművészetében. A Liliom ösvény lelki kérdés volt számomra, meg kellett csinálnom, de azt hiszem, kitérőnek számít a pályámon, és ez után ott fogom folytatni, ahol a Csak a szél-lel abbahagytam.

Az új film kitérő a pályáján - Fliegauf Bence

Fotó: Polyák Attila - Origo

A Liliom ösvény végső változatában végül mennyit látsz viszont magadból és Jancsiból?

Nekünk mások az ügyeink, és nekem mások a traumáim - ha vannak egyáltalán -, csak annyi maradt belőlünk, ahogy a realitás és az álom világa összemosódik a kapcsolatunkban. Számomra nagy siker, ha ezt meg tudtam mutatni. Engem mindig is az érdekelt, amikor valami annyira szép, hogy fáj. Vagy annyira fájdalmas, hogy már szép. Ha ez ott van a vásznon, az nekem elég.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK