A Jetson család dinókkal verseng Rodriguez kegyeiért

Vágólapra másolva!
Valószínűnek tűnik, hogy miután a Tarantinóval karöltve készített Grindhouse nagyot bukott Amerikában (a 67 millióból készült duplafilm ez idáig csak 24 milliót hozott), Robert Rodriguez meggondolja magát a bemutató előtt oly lelkesen emlegetett lehetséges folytatást illetően, és inkább más projektek kidolgozásának szenteli idejét. A rendező állítólag júniusban végre nekikezd a hosszú ideje előkészítés alatt álló Sin City 2-nek, amelyben a legújabb pletykák szerint Rose McGowan - aki a Grindhouse forgatása óta Rodriguez szeretője - játssza majd Ava Lordot, a női főhőst.Robert Rodriguez a Grindhouse forgatásánRodriguez eközben már két másik film rendezésével kapcsolatban is tárgyalásokat folytat. A versengő alkotások annyiban hasonlítanak egymásra, hogy mindkettő népszerű tévésorozat adaptációja lesz. Az egyik a Magyarországon is jól ismert Jetson család című, több mint negyedszázadon át futó rajzfilmsorozat moziváltozata, amelyben a jövőbeli család hétköznapi kalandjai élő szereplőkkel elevenednek majd meg (ha már nem rémlik a bolondos família, emlékeztetőképpen megnézheted a kedves főcímet). A másikat itthon nem adták: ez a Land of the Lost című, hetvenes évekbeli sorozat, amelyben egy mai család egy megnyíló időkapunak köszönhetően az őskorban, a dinoszauruszok világában találja magát. Hogy Rodriguez melyik projektbe vág bele előbb, még kétesélyes, a Jetson-film annyiból közelebb áll a megvalósításhoz, hogy forgatókönyve már majdnem készen van, a dinoszauruszkalandnak viszont már van sztárja, Will Ferrell játssza benne a családfőt.
Vágólapra másolva!