Orlando Bloom a Da Vinci-kód 2-ben

Vágólapra másolva!
Néhány hónapja írtuk meg azt az egyáltalán nem meglepő hírt, hogy az első rész után Tom Hanks elvállalta a Da Vinci-kód folytatását, a szintén Dan Brown-bestsellerből készülő Angyalok és démonok-at is, és eddig még azt a pletykát se cáfolta meg senki, hogy a szupermodel Gisele Bündchen olasz fizikusnőt játszik majd Langdon professzor oldalán.A CinemaBlend bloggere most azt az információt osztotta meg olvasóival, hogy egy titokzatos e-mailben valaki elárulta neki: a három Gyűrűk Ura- és a három Karib-tenger kalózai-film után egyelőre munka nélkül tengődő Orlando Bloom lehet a következő, aki csatlakozik a szuperprodukció stábjához. Az előző részt hiába gyűlölték a kritikusok, több mint 750 millió dollárt bevételt hozott, úgyhogy a gyártó Columbiának és a forgalmazó Sonynak bőven megéri befektetni az Angyalok és démonok-ba is. Nem is sajnálják a pénzt: csak a forgatókönyvért négymillió dollárt fizettek Akiva Goldsmannek. Arról nincs hír Bloom kit játszik majd az új filmben, de a fim nemsokára, 2008 januárjában kerül a mozikba, úgyhogy rövidesen kiderül, igazak-e a casting-pletykák.
Vágólapra másolva!