Jude Law lesz Hamlet

Vágólapra másolva!
Kedden jelentették be, hogy a londoni Covent Gardenben székelő Donmar Warehouse színház 2009-es évadjában újjáélesztik Shakespeare Hamlet-jét. A hír filmes szempontból azért érdekes, mert a rendező nem más lesz, mint az eddigi legtöbb Shakespeare-filmadaptációt készítő Kenneth Branagh, címszereplője pedig Jude Law. Nem kétséges, hogy a remek ötlet a brit filmművészet két jeles férfiújának előző közös munkája során születhetett, a Sleuth című remakeben ugyanis szintén Branagh dirigálta Law és Michael Caine macska-egér kettősét.Jude Law és Kenneth Branagh két hete a velencei filmfesztiválonA filmrajongók többsége már kívülről fújja, de azért ismételjük csak át: a Sleuth-ban Jude alakítja az eredeti filmben Caine által legendássá tett szerepet és ez a második alkalom, hogy Law korábbi Caine-karakter bőrébe bújik, bár az Alfie közel sem sikerült ilyen jól. Ha már a filmes triviák talajára tévedtünk, meg kell említeni azt is, hogy Kenneth Branagh is eljátszotta a tipródó dán királyfit, saját 1996-os verziójában, ami az első olyan filmváltozat volt, ami a teljes Shakespeare-szöveget átültette a forgatókönyvbe. Ez (illetve következménye, a négyórás játékidő) elég volt ahhoz, hogy a magyar mozikban be se mutassák, hiába folytatódott az illusztris szereposztás olyan nevekkel, mint Kate Winslet, Judi Dench, Robin Williams, Gérard Dépardieu, Jack Lemmon vagy Julie Christie. A Sleuth-al ez nem történhet meg, még idén (december 27-n) megérkezik hozzánk. Aki pedig Londonban jár a Donmar Warehouse környékén, november 29-től Ewan McGregort is megnézheti Shakespeare Othelló-jában.
Vágólapra másolva!