Torkukon akadt a melegszex

Vágólapra másolva!
Brüno, Sacha Baron Cohen meleg osztrák divatmániás riporter-figurája annyira kiakasztotta az amerikai korhatár-besorolásról döntő MPAA-t, hogy "csak 17 éven felülieknek"-besorolást adtak a nyáron mozikba kerülő Brüno című filmnek. Köztudott, hogy a vaskalapos bizottság rendszeresen szigorúbban ítéli meg a vásznon látható szexet, mint az erőszakot, nem beszélve a homoszexuális aktusokról, melyekre különösen ugranak. A bizottság első körben Cohen előző filmjének, a Borat-nak is a legszigorúbb korhatár-besorolást adta, de végül kiegyeztek az eggyel enyhébb "R" besorolásban úgy, hogy a filmben benne maradhatott egy olyan explicit jelenet is, amelyben a homofób riporter meztelenül birkózik hájas producerével.Sacha Baron Cohen mint BrünoA Brünó-ban feltehetően jó néhány nyíltan homoszexuális aktus is szerepel, az egyik filmes blogon például arról adtak hírt, hogy az egyik jelenetben két meztelen férfi egy kádban próbál orális szexbe bocsátkozni egymással, miközben egyikük egy csecsemőt tart a kezében. Érdekes módon a filmet gyártó Universal stúdió ezután megkereste a bloggert, és tájékoztatta, hogy az adott jelenetben nem talált kivetnivalót az MPAA. Mindennek ellenére Cohen rajongóinak valószínűleg nem kell különösebben aggódniuk amiatt, hogy egy kevésbé vicces, megnyirbált változat kerül csak a mozikba a Brünó-ból. Egyrészt a rizikós filmeket készítő rendezők bevett taktikája, hogy az általuk tervezettnél durvább változatot adnak le első körben az MPAA-nek, hogy legyen miből "engedniük", másrészt legkésőbb a DVD-n egész biztosan viszontláthatjuk az esetlegesen kivágott jeleneteket is. Addig is, Cohenéknek direkt jól jön a felhajtás.A Brüno Magyarországon július 7-én kerül a mozikba.
Vágólapra másolva!