Ben Affleck a jó pasikat is megcsípi

Vágólapra másolva!
Jon HammRebecca HallÉpp tegnap említettük, hogy Ben Affleck (Hideg nyomon) augusztus végén elkezdi forgatni második, The Town című nagyjátékfilmjét. Azt eddig is tudtuk, hogy a regényadaptáció főszerepét maga Affleck alakítja (azaz második filmjében máris arra a nem könnyű feladatra vállalkozott, hogy saját magát rendezze): egy bostoni bankrablót játszik, aki belezúg egy pénztárosnőbe az egyik bankban, amit kirabolt. A pénztárosnőt, aki szeretné visszaterelgetni a jó útra a rosszfiút, Rebecca Hall alakítja majd, aki a Vicky Cristina Barcelona Vickyje volt, és ebben a cikkünkben mutattuk be. A második legfontosabb férfi szerep is jó kezekben landolt: a Mad Men - Reklámőrültek című tévésorozat őrületesen sármos főszereplője, Jon Hamm egy FBI-ügynököt játszik, akinek szintén megtetszik Hall figurája, és mellesleg szeretné őt felhasználni ahhoz, hogy elkapja Afflecket. Hammet szélesvásznon még nem sokszor láthattuk, de nemrég fejeződött be a Howl című Alan Ginsberg-film forgatása, amelyben jelentősebb szerepe volt. Hammről itt írtunk bővebben.A Mad Men - Reklámőrültek harmadik évadja augusztus 16-án indul Amerikában.
Vágólapra másolva!