Londonban levetítettek összesen kb. negyedórányi részletet Ridley Scott Prometheus-ából, a vetítés után pedig a rendező, Noomi Rapace, Charlize Theron és Michael Fassbender válaszolt a nézők kérdéseire. Több filmes site szerzője is jelen volt az eseményen, legrészletesebben talán Anne Thompson és az Empire számolt be róla. Úgy tűnik, magáról a sztoriról nem derült ki sokkal több, mint amit már az előzetes is felfedett. Kiderült viszont, hogy a film nagy része a 2090-es évek elején játszódik, tehát körülbelül harminc évvel az Alien előtt. Mint a korábbi klipből is kiderült, Guy Pearce valóban Peter Waylandet alakítja, a Wayland nagyvállalat egyik alapítóját, azonban ő a film idején már halott, de azért egy hologramon (ronda öregmaszkkal) megjelenik a Prometheus-űrhajó legénységének, és buzdítja őket küldetésük végrehajtására.

Wayland a Michael Fassbender által megformált, David nevű android atyja, és a beszámolók szerint David a legkülönösebb figura a filmben, aki kifejezetten komikus a modorosságával és fura mozgásával. Egy blogger szerint leginkább David Bowie-ra emlékeztet az énekes thin white duke-korszakából. Az alienekkel kapcsolatban konkrétan még csak annyi derült ki, hogy a forgatókönyv a rajongók által "space jockey"-nak elkeresztelt figurából indult ki. A levetített részletekben felbukkant valamilyen kisméretű élőlény, aminek a szája állítólag női nemiszervhez hasonlít, és a szerző szerint, aki beszámolt erről, nem azonos egyik korábban megismert aliennel sem.

Megkérdezték Charlize Theront, aki a Weyland vállalat kőkemény alkalmazottját alakítja, hogy nem félt-e Sigourney Weaver nyomdokaiba lépni, mire a színésznő azt felelte, hogy ezt sokkal inkább Noomi Rapace-tól kell megkérdezni, mert az ő figurája jobban emlékeztet Ripleyre. Rapace azzal intézte el a kérdést, hogy tényleg van némi hasonlóság Ripley és az ő figurája közt. Scott beszámolt a 3D-s forgatásról is, ami szerinte a világ legegyszerűbb dolga, és semmiféle plusz nehézséget nem jelentett számára.
A Prometheus június 7-én érkezik a magyar mozikba.
Meggörbül a tér, annyira vagány
J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy ...
Meggörbül a tér, annyira vagány
J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy ...
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott ...
Csak egy rendes lány?
Emma Watsont sokan még most is a Harry Potter-filmek stréber, aranyoska Hermionéjával azonosítják, de a huszonhárom éves színésznő kezdi kinőni a jókislány-szerepkört. ...
Én vagyok Gatsby
Aki mesterművet várt, magára vessen, aki pedig egy új Moulin Rouge!-t, örüljön, hogy nem kapta meg. Baz Luhrmann A nagy Gatsby-je nagyon tisztességes, szinte minden ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
A szerdán kezdődő 66. cannes-i filmfesztiválon újra eláll majd a lélegzetünk Ryan Goslingtól, zenélő vámpírokat és meleg Matt Damont bámulunk, Alec Baldwin segítségével ...
Őrült magyar komolyan gondolja
Itt egy fiatal magyar filmrendező, aki mindenben különbözik az átlag magyar filmrendezőtől: nem végzett Színműt, sci-fit és horrort csinál művészfilm helyett, nem ...
Ha gyűlölöd a popcornt
Azok sem maradnak néznivaló nélkül a nyáron, akiket hidegen hagynak a szuperhősök, a képregényfigurák és a hatalmas robbanások. Hiszen Jude Law begyógyszerezi Rooney ...
Nem féltem, inkább ideges voltam
Feltörekvő német színésznő, aki 19 évesen, első főszerepével már egy sereg díjat begyűjtött: a szép arcú Saskia Rosendahl a Titanic fődíját elnyerő Lore című filmben ...
Temessük el végre Amélie-t!
Az új évezred első éveinek legjobb filmjei közül kettő is eszünkbe juthat a Tajtékos napokról, hiszen Audrey Tautounak az Amélie csodálatos életét, Michel Gondry ...
Hollywood ledobja milliárdos bombáit
A filmforgalmazók minden bizonnyal esős nyárban reménykednek, mert csak folytatásból vagy tucatnyit küldenek a mozikba, köztük Superman, Kirk kapitány, Adam Sandler, a ...
Az is csoda, hogy még élek
Brian de Palma szerint egy nagy művésztől nem várható el, hogy barátságos nagybácsi legyen, és ő ehhez is tartotta magát interjúnk alatt. Hollywood 72 éves ...
Hollywood benyal Kínának
Tarantino simán hagyja, hogy kínai cenzorok szabják át a filmjét, Robert Downey Jr. Pekingben bohóckodik, Michael Bay kínai valóságshow-ban választ szereplőket a ...
Vasember most menő igazán
A Vasember 3-ban Robert Downey Jr. minden eddiginél szórakoztatóbb Tony Stark, az akciójelenetek pedig újszerűek és dinamikusak. Shane Black, aki egyszer már ...
Sokkal többen nézték ByeAlexet
Hamis volt, de a Compact Disco döntőjét tavaly nem követték ennyien.
Emberek ugrálnak Budapest tetőin
Budapest 100 videójában a Széchenyi fürdőt és hőerőművet veszik be.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.