Kiderült, mikor jön a Star Wars 8

Star Wars: Az ébredő Erő
Vágólapra másolva!
A Disney és a Lucasfilm fejesei a részvényeseknek tartott éves konferencián bejelentették a Star Wars 8 bemutatójának időpontját. A film 2017. május 26-án érkezik a mozikba, és azt a tavaly nyári értesülést is megerősítették, hogy a Looper - A jövő gyilkosá-t és a Szélhámos fivérek-et is jegyző Rian Johnson fogja rendezni, és ő írja a forgatókönyvet is.Ezzel a premierdátummal a stúdió visszatért a hagyományokhoz, ugyanis az első hat Star Wars-film mind májusban került a mozikba (legalábbis Amerikában), egyedül Az ébredő Erő alcímű hetedik rész kapott decemberi premiert.Egy kocka a Star Wars: Az ébredő Erő című filmbőlForrás: Fórum HungarymiddleKiderült továbbá, hogy a Gareth Edwards által rendezett, Felicity Jones főszereplésével készülő különálló Star Wars-film címe Rogue One lesz. Ennek a filmnek a bemutatója 2016. december 16-án lesz, tehát másfél éven belül három új Star Wars-filmet is láthatunk majd.Egyelőre nem tudni, hogy a Rogue One miként kapcsolódik majd a harmic évvel A Jedi visszatér után játszódó Az ébredő Erő-höz, a Variety által megemlített pletykák szerint sehogyse, hanem Leia hercegnő fiatalkoráról (azaz A csillagok háborúja előtti időszakról) fog szólni.A Star Wars: Az ébredő Erő-ben ez eredeti trilógiában is játszó Harrison Ford, Mark Hamill, Carrie Fisher, Anthony Daniels, Peter Mayhew és Kenny Baker mellett szerepel John Boyega, Daisy Ridley, Adam Driver, Oscar Isaac, Andy Serkis, Domhnall Gleeson, Gwendoline Christie, Lupita Nyong’o és Max von Sydow. A filmet J. J. Abrams rendezi, a bemutató december 18-án lesz.
Vágólapra másolva!