Hármuk közül kerülhet ki a fiatal Han Solo

Jack Reynor
Vágólapra másolva!
A The Hollywood Reporter számos, meg nem nevezett forrásra hivatkozva írta meg, hogy két év múlva érkező különálló Han Solo-film főszerepére már csak három fiatal színész van versenyben: a Transformers: A kihalás korá-ban feltűnt Jack Reynor, Taron Egerton a Kingsman: A titkos szolgálat-ból, illetve Alden Ehrenreich, aki nemrég a Coen testvérek Ave, Cézár! című komédiájában alakított emlékezeteset.Alden Ehrenreich az Ave, Cézár című filmbenForrás: UIP Dunafilmmiddleon1296730A Disney munkatársai állítólag több mint 2500 fiatal színészt néztek meg a szerepre, majd tízre szűkült a lista (ezen még rajta volt többek között Miles Teller, Logan Lerman, Ansel Elgort és Emory Cohen is), most hétvégén pedig a fent említett három fiatalember vett részt meghallgatáson Londonban a film rendezői, Phil Lord és Chris Miller jelenlétében. A Disney természetesen nem kommentálta az amerikai filmes szaklap értesülését.Jack Reynor a Transformers: A kihalás korában és Taron Egerton a Kingsman: A titkos szolgálatbanForrás: InterCommiddleoff644321A Han Solo fiatalkoráról szóló különálló Star Wars-film 2018. május 25-én kerül a mozikba. A forgatás 2017 januárjában kezdődik, a forgatókönyvet A Birodalom visszavág, A Jedi visszatér és Az ébredő Erő könyvét is jegyző Lawrence Kasdan írta a fiával, Jon Kasdannel közösen.5650Han Solo társat kap maga mellé az első önálló filmjébenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160309-han-solo-tarsat-kap-maga-melle-az-elso-onallo-filmjeben-csubakka-star-wars.htmlA fiatal Han Solót közülük választják kihttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160112-a-fiatal-han-solot-kozuluk-valasztjak-ki-star-wars-miles-teller-logan-lerman-scott-eastwood.htmlHan Solo akar lenni az összes fiatal színész Hollywoodbanhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20151203-han-solo-akar-lenni-az-osszes-fiatal-szinesz-hollywoodban-miles-teller-dave-franco-aaron.htmlA fiatal Han Solóról készül a második különálló Star Wars-filmhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150707-a-fiatal-han-solorol-keszul-a-masodik-kulonallo-star-wars-film-christopher-miller-phil-lord.html
Vágólapra másolva!