Mint ahogy arról mi is hírt adtunk, Charlize Theron múlt ősszel Budapesten forgatta a The Coldest City című hidegháborús thrillert, amelyben a fővárosunk Berlint helyettesítette. Többek között a Lónyay utcában forgatott a stáb, és alakították át úgy az utcaképet, hogy az a nyolcvanas évekbeli állapotokat tükrözze. Charlize Theron a The Coldest City berlini forgatásánForrás: Alliancemiddleon1200800 A film a berlini fal leomlása előtti napokban játszódik, Theron magas rangú angol kémjét a városba rendelik, hogy utánajárjon egy beépült ügynök meggyilkolásának, és megszerezze a kémek nevét tartalmazó listát, amit a megölt kém át akart csempészni Nyugatra. Közben kelletlen szövetségre lép a berlini állomás vezetőjével, James McAvoy-jal. A forgatás 2016 elején Berlinben folytatódott, ahol már le is fényképezték a színésznőt. A lesifotókból kiderült, hogy a kémnő váltogatni fogja a haja színét (Theron bizonyos forgatási napokon vörösesbarna parókát viselt, más napokon pedig szőkét), illetve a film egy pontján tele lesz sérüléssel az arca. Charlize Theron a The Coldest City berlini forgatásánForrás: Alliancemiddleon1280853 A The Coldest City-nek immáron premierdátuma is van, David Leitch, vagyis a John Wick rendezőjének legújabb filmjét 2017. augusztus 11-én mutatják be. A késő nyári bemutatódátum alapján a filmmel vannak tervei a stúdiónak, és nem félnek attól, hogy a szuperhősös és egyéb látványfilmek mellett elsikkad majd ez a kémtörténet. John Goodman, Til Schweiger, Eddie Marsan, Toby Jones, a Kingsman: A titkos szolgálat fémlábú bérgyilkosát alakító Sofia Boutella is szerepet kapott a filmben, illetve Árpa Attila is feltűnik határőrként.
Vágólapra másolva!
origo.hu
Menczer Tamás: Nem kiabáltunk, nem veszekedtünk, nem szidtuk egymást
origo.hu
Ettől az ételmaradéktól teljesen el fognak tűnni a meztelencsigák a kertjéből
borsonline.hu
Majka durván beszólt Till Attilának, eddig tartott a barátság?
mandiner.hu
Svájcból kapott bókot hazánk, Orbán Viktort is bőszen emlegették
ripost.hu
„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell
mandiner.hu
Csípős mémmel szúrt oda Hont András Magyar Péternek és Nagy Ervinnek
origo.hu
TOP 25: ők a világ legidősebb, legismertebb színésznői
mindmegette.hu
Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire
origo.hu
Váratlan, de fontos döntést hozott az olimpiai ezüstérmes magyar úszó
origo.hu
Drámai fotókon a Dallas sztárjai, akik felismerhetetlenül megöregedtek
origo.hu
Putyin leváltotta védelmi miniszterét, ez mindent megváltoztat
origo.hu
Felismerhetetlen a magyar tévézők egykori kedvence, MacGyver - így néz ki manapság
Ne maradjon le az ORIGO cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Feliratkozom