Szeszélyes Évszakok Szőke Andrással

A Hasutasok című film nagyon hasonlít a Szeszélyes Évszakok című tévéműsor kocsmai jeleneteire. A színészek úgy csinálnak, mintha nagyon be lennének rúgva, és grimaszolva viccelnek. Másfél órán keresztül ez megy.

Jelenet a Hasutasokból

Szőke András új, minden eddiginél nagyobb költségvetésből készült filmje olyan, mintha az általános iskolai osztálykirándulás búcsúestéjén italozni ugyan tilos volna, ám a lurkók viccből úgy csinálhatnak a tábortűznél, mint a részegek szoktak. A tanulókra egyszerre hatott a Macskajaj és a Szeszélyes Évszakok is, és most eljátsszák.

A Patyomkin vasútállomást építő idétlen falusiakról szóló film története lényegtelen, két tőmondattal összefoglalható lenne. A helyzetkomikumok és a karakterábrázolás áll a központjában, azonban mindkét próbálkozás meglehetősen balul sült el. A burleszk-elemek szinte kivétel nélkül idétlenek és nem tréfásak. A rikító piros festékkel véressé tett disznó kergetése a szántóföldön egy olyan, hosszú percekig tartó jelenet, ami csak a vicc kedvéért készült, hiszen semmilyen más dramaturgiai szerepe nem volt. Ehhez képest a vászont bámulók pisszenéstelen csöndben figyelték a forgatagot. Nem volt min nevetni. Tucatnyi hasonló jelenet követi egymást a Hasutasok-ban.

Szőke András átvett néhány kelléket korábbi filmjeiből. Itt is rendszeresen előfordul például, hogy a szereplők a kamerába beszélnek, mintha dokumentumfilmben vallana például Zsuzsa Lajos (Badár Sándor) önmagáról. Még ezek a legjobb pillanatai a filmnek, akkor is, ha az ötlet régi és a poénok is laposabbak, mint régen. A viccesnek szánt szereplők ugyanis még annyi tulajdonságot sem kaptak, hogy a ruhájukon kívül jól meg lehessen különbözteti őket egymástól. A teljesen üres, kizárólag egy-egy jellemzővel "tipikussá" tett figurák csak úgy csinálnak, mintha hülyék lennének, érződik, hogy senki sem találta ki őket. Mint amikor az asztaltársaság örök mókamestere milliomodszorra mondja el ugyanazt a viccet, amiért régen még megkönnyezték, de mára már inkább fárasztó újra és újra végignézni az illető egyetlen tréfáját.

A történet olyan, mintha nem dőlt volna le a vasfüggöny. A hülye hivatalnokok látogatása a menővé varázsolt nyomortanyán, az ünnepség az elvtársaknak, elcsépelt és anakronisztikus poén. A csúnya helyi nőkből szervezett divatbemutató a Tűz van babám című film megcsúfolása. Ami húsz évvel ezelőtt még jelentőséggel bírt, és negyven éve bátor kirohanás volt, az mára petyhüdt utánérzés csupán. Ahol a menő vállalkozó dauerolt hajú aranykarkötős bunkó, ott pedig 1992 van. A Hasutasok szocio-paródiája nem csak átgondolatlansága miatt gyenge, hanem egyszerűen avítt is. Még annak is kevésnek tűnhet, aki az Üvegtigris 2-n nagyokat kacagott. Elég legyen annyit megjegyezni még, hogy Hernádi Judit fedetlen keblei jelentik az erotika csúcspontját. A többi RTL-es sztár feltűnése a filmben szintén nem tett jót az alkotásnak, Farkasházy Tivadar például láthatóan teljesen alkalmatlan színésznek. Az egyébként jó színészek is végig egyforma arccal és egyforma hanghordozással ismétlik kevés szellemességgel megírt erőltetett szövegeiket. Még Badár Sándor köztük a legjobb, de neki sem sikerült megmenteni ezt a mozit.

Úgy tűnik, mintha kimentek volna a vicces fiúk a faluba, aztán improvizáltak egy kicsit, csak nem jött össze nekik. Sok jeleneten a két beszélőn kívül mindenki más egy helyben áll. Ennél még a Rózsapresszó hátterében feltűnő statiszták is többre képesek. Kár, hogy nem jött ez most össze, mert tudnak ők sokkal mulatságosabbak is lenni. Így viszont görcsös ripacskodás lett az egész.

Dr. Igó