Sétálnak, nem bizseregnek

Milyen lehet érett korban intim közelségbe engedni valakit? Főleg, ha a nő a magasabb? Milyen, ha az egyikük angol, a másik meg amerikai? Milyen egy életkortól független, csiklandozós újrakezdés? Ezek azok a kérdések, amikről határozottan nem tudunk meg semmit a Szerelem második látásra című filmből. Kritika.

Adott a történet, amiben Harvey (Dustin Hoffman), a reklámszignál íróvá fajzott egykori jazz zongorista a lánya esküvőjére Londonba érkezik, hogy véletlenül találkozzon az erős negyvenes reptéri alkalmazott Kate-tel (Emma Thompson), és azonnal beleszeressen. Aztán besétálják London minden mutatós helyszínét, különös tekintettel a South Bankre, romantikusan.

A film az első félórában úgy ahogy működik is: megtudjuk, külön-külön milyen nyomorult és szerencsétlen mindkét főszereplőnk. Egy elvált, lányától eltávolodott, karrierjében sikertelen apa, és egy munkájában megfáradt vénlány, aki utálja, hogy mindenki pasikat vadászik neki. Nagyon pontosan eltalált, finoman megrajzolt helyzetek, hiteles és profi színészi játék - együtt érzünk, sajnálkozunk, kínlódunk mi is. Mire nagyon sok lenne a kellemetlen szenvedésből, szereplőink végre találkoznak - innen következne, ami igazán érdekes. De a láng sajnos le van tekerve, sem a komédia, sem a romantikus, sem a dráma vonalon nem izzik a film.

Dustin Hoffman és Liane Balaban a Szerelem második látásra című filmben

Az író-rendező Joel Hopkinsot Emma Thompson kereste meg, mert a kritikusok mellett ő is imádta az első filmjét (Vőlegény nyúlcipőben). Dustin Hoffman a Felforgatókönyv-ből érkezik a képbe, ahol a két színész, bár kevés közös jelenetük volt, nagyon megkedvelte egymást. A forgatókönyv tehát Thompson kedvéért és kedvére íródott, a rendező viszont láthatólag nagyon megijedt a nagy költségvetéstől és stábtól meg a színészóriásoktól. El is bújt szépen a háttérben, és mindent a színészeire hagyott: Thompson és Hoffman nincsenek helyzetbe hozva, maguk próbálkoznak, és úgy tűnik, jobb barátok annál, mint, hogy eljátsszák, hogy szerelmesek. Briliáns mellékszerepei után (Parfüm, Vejedre ütök) Dustin Hoffman mintha kicsit megijedt volna ettől a főszereptől. Hiába lenne sármos 70 évesen is, nem bízik magában. Emma Thompsonnak viszont megint jól áll a kiábrándult savanyúság, mást viszont nem tud hozni. Közös jeleneteik elfáradnak, gyengék a párbeszédek, hiteltelenek a helyzetek. Nincs izgalom, nincs vibrálás, és még röhögni, de sírni se lehet. Pedig kedves arcok, jó lenne látni, hogy jönnek össze, hogy izgulnak, bénáznak, csókolóznak, törnek össze, születnek újjá. Szerelmes szerepben Emma Thompsont legutóbb 1995-ben az Értelem és érzelem-ben, Dustin Hoffmant pedig 27 éve az Aranyoskám-ban láttuk. Most újra övék a pálya, de csak lebegnek, mint a héliumnélküli lufik: sem a szerelmüknek, sem a koruknak nincsen súlya.

Dustin Hoffman és Emma Thompson a Szerelem második látásra című filmben

A film a romantikus filmek struktúráját követi, minden belekerült, ami a műfaj sajátja - külön kedvencem a kiürültbáltermes-hódítózongorázás -, de semmi eredeti nem maradt benne. Ami különlegessé tenné, ahhoz a rendező nem mert nyúlni. A kötelező elemek körül egy-egy hiteles vagy megható jelenet kivételével olyan vákuum tátong, hogy buta, idétlen klisévé merevedik minden. Hopkins, Thompson és Hoffman hármasának eredménye a Szerelem második látásra, egy szégyenlős, jelentéktelen alkotás, ami azokba az unalmas kategóriákba is nagyon nehezen passzol, mint a "kedves" vagy a "szép". Ha már kategória, akkor inkább az egyszernézős, felejtős.