|
Nagypál Orsi tavaly végzett a London Film School filmszakán, a Paktum volt a vizsgafilmje. A korábban reklámfilmes Nagypál jó ritmusú, kompakt képekben meséli el a megszeppent gimnazista sztoriját, akit bátyja befizet egy körre a rúdtáncosnő-kurvához (Péterfy Bori ügyesen tekereg a munkarúdon). Jók az éjszakai arcok (köztük Pálmai Anna a rúdtáncos-kolléganő szerepében), jók az éjszakai szövegek, csak a sztorival nem vagyok kibékülve: valahogy olyan érzésem van, ezerszer láttam már ezt a történetet, megkopott a beavatósdi mese, megkopott a csavar is benne. Nagypál ebben a néhány percben nem megy elég komolyan a felszín alá ahhoz, hogy ne csak alapos, jól megcsinált ujjgyakorlat maradjon a Paktum, de kitörjön valahogy a maga által létrehozott klisé-világból.
Paktum Mikor és hol vetítik? - - - - - Nagypál másik szemlés kisfilmje, a Hidegzuhany, sokkal eredetibb, finomabb anyagú darab. Rögtön az első pillanatokban intim, jó érzékkel kiválasztott, eredeti közegbe helyezi a filmjét: hormonoktól feszülő tinédzserek keringenek egyik társuk körül valamilyen amatőr színjátszókör nyári táborában. A kör közepén Róbert (Margl Ferenc) áll, fény csillog az üstöke mögül, átszellemülten játssza a tábori játékot. Margl tökéletesen rakja össze Róbert, a komoly, elgondolkodó, óvatosan küszködő kamasz karakterét és mire a film elér az érzelmi csúcsponthoz, amikor a fiú hirtelen szembekerül a kitaszítás és a másság letaposásának kollektív, langymeleg bűnével, minden ízében hiteles játékkal tudja a szégyen és a düh zavaros elegyét egy pillantással, egy arcrándulással megmutatni. Partnere, Horváth Gyula, hasonlóan erős színész; remek a két fiú együtt. A végén nincs megoldás, legalábbis a Hidegzuhany-ból kimarad. Nagypál szerencsére megmarad az emberi érzelmek szintjén, nem próbálja elpolitizálva szájba rágni az igazát.
Hidegzuhany Mikor és hol vetítik? ---- Nézz szemlés filmeket az [origo] tékában és a T-Home IPTV Videotékában! |
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.