Ezek az igazi kemény csávók

2012.11.01. 12:46

Az utolsó műszak a sztorija alapján átlagos zsaruthriller lenne, de sokkal több annál: olyan csapongó, természetes, izgalmas és megható, mintha tényleg rendőrök életét néznénk.

David Ayer fura egy filmes: szinte kizárólag a rendőrség kötelékében dolgozók érdeklik. Ő írta a Kiképzés-t, a Dark Blue-t és a S.W.A.T.-ot, ő rendezte a Nehéz idők-et és Az utca királyai-t. A két inkább tűrhető, mint jó film után nem gondoltam volna, hogy a természetesen szintén Los Angeles-i rendőrökről szóló Az utolsó műszak különösebb izgalmakat tartogat, de tévedtem. Ayer nem fáradt bele saját témájába, épp ellenkezőleg, most jutott el odáig, hogy valami igazán egyedit hozzon ki belőle.

Forrás: Big Bang Media
Michael Pena és Jake Gyllenhaal Az utolsó műszak-ban

Az utolsó műszak egy autós üldözéssel kezdődik. A zsarufilmek ordas nagy kliséjét láttuk már minden lehetséges szögből fölvéve, minden lehetséges helyszínen, minden lehetséges kimenetellel. De így még nem. Egy videokamera felvételén, a járőrkocsiból, a szélvédőn keresztül látjuk, hogy mi történik, de nem is ez az igazán érdekes, hanem a végtelenül komótos tempó, ami teljesen újszerűen hat a valóságtól teljesen elrugaszkodott akciófilmekhez képest. Hajtunk a bűnözők kocsija után, ahogy csak bírunk, de bizony néha beáll elénk egy másik autó, időnként nehezen vesszük be a kanyart, vagy ki kell kerülnünk egy járókelőt. A menekülő rosszfiúknak is hasonló nehézségekkel kell megküzdeniük. Életemben most először érzem a moziban ülve, hogy ilyen lehet egy autósüldözés a valóságban.

Forrás: Big Bang Media
Michael Pena és Jake Gyllenhaal Az utolsó műszak-ban

Ezzel lényegében már el is mondtam, mitől különleges Az utolsó műszak, és mitől kerülünk igazán közel a hőseihez. A film végig olyan, mintha valódi rendőrökről szólna, valódi helyzetekben. Brian (Jake Gyllenhaal) és Mike (Michael Pena) járőröznek szépen Los Angeles egyik szarabb negyedében, amikor épp nincs dolog, elhülyéskednek egymással, amikor meg helyzet van, legyen az családi perpatvar vagy fegyveres rablás, a lehető legjobban megoldják, ez a munkájuk. Vannak durva akciók, de azok nem úgy néznek ki, hogy dörömböl az adrenalinpumpáló aláfestőzene, és az idegbeteg vágó stroboszkópszerűre aprítja a képet, hanem például úgy, hogy homályosan látjuk a szélvédőn keresztül, hogy most lelőttek valakit. Vagy úgy, hogy Brian hosszasan babrálva két, szigetelőszalaggal összekötözött kisgyereket szabadít ki egy szekrényből, és elsírjuk magunkat, hogy emberek mire képesek.

Forrás: Big Bang Media
Michael Pena és Jake Gyllenhaal Az utolsó műszak-ban

Az külön bravúr, hogy Ayer egy iszonyú mesterkélt vizuális megközelítést használ, és mégis működik a film. Nemcsak az említett nyitójelenetet, hanem majdnem mindent a megszállottan filmező Brian (és néha mások) videokameráján keresztül látunk. Ehhez Ayer egészen következetesen ragaszkodik, csak pillanatokra vált külső nézőpontra, amikor értelmezhetetlen lenne a videózás, vagy amikor nagytotálban mutat egy városképet. Akár idegesítő is lehetne ez a megoldás, de összhangba kerül a történetmesélés tempójával, és ettől elfogadható: több hónap telik el a filmben, hihető, hogy ezalatt készült annyi videofelvétel, amiből összeáll a sztori. Születésnapra, esküvőre is sor kerül, amikor egyrészt abszolút hiteles, hogy valaki videózik, másrészt a dramaturgia szempontjából is jogos, hogy ezekből a kiemelt eseményekből áll össze az epizodikus cselekmény.

Forrás: Big Bang Media
Jake Gyllenhaal és Anna Kendrick Az utolsó műszak-ban

Nem véletlen, hogy még nem ejtettem szót a film sztorijáról. Éppenséggel van benne egy főszál egy drogkartellel, meg egy szerelmi szál is, és ha ez egy másik thriller lenne, akkor csak erre a kettőre épülne a film. De Az utolsó műszak nem ilyen, hanem olyan, mint az élet, ami csak úgy zajlik napról napra, munkahelyi feladatokkal, konfliktusokkal, szeretkezésekkel, családi összejövetelekkel, beszélgetésekkel. És közben telik az idő, és a végén tutira meghalunk.