Úristen, ilyenek a bevándorlók?!

Az Életrevalók rendezőinek új filmjét, a Sambát kötelezővé kellene tenni azok számára, akik gazdasági bevándorlóktól rettegnek vagy riogatnak. Aki viszont tudja, hogy legtöbbjük hozzánk hasonlóan csak tisztességesen boldogulni szeretne, úgyis imádni fogja ezt a filmet. 

Rengeteg dolog van, ami miatt Európában a legjobb élni a világon, mozi szempontjából például az, hogy az utóbbi évek legsikeresebb európai filmje nem valami Transformers-szerű hülyeség volt, hanem a fergetegesen vicces, de egyben drámaként is hiteles és megható Életrevalók. Az Életrevalók a tökéletes közönségfilm; én eddig nem találkoztam olyan emberrel, akinek ne tetszett volna és a francia komédiák kilencven százalékával ellentétben remekül működött más nyelven, más országokban is.

Az Életrevalók rendezői, Olivier Nakache és Eric Toledano bátrak, mert az új filmjükhöz megtartották ugyan a siker garanciáját jelentő főszereplőt, Omar Sy-t és a dráma/komédia műfajegyveleget, de egy egész Franciaországot és Európát foglalkoztató aktuális társadalmi problémát mertek megbolygatni, az illegális bevándorlókét. A főhős, a szenegáli Samba tíz éve él Párizsban, hamis igazolványokkal, alkalmi munkákból tengődik, egészen addig, amíg be nem kasztlizza a bevándorlási hivatal.

Sármos, vicces, karizmatikus - Omar Sy a Sambában Forrás: Vertigo

Ügyét az önkénteskedő Charlotte Gainsbourg kapja (őt nagyon jó végre Lars von Trier filmjei után egy könnyedebb szerepben látni, bár van egy vicces utalás A nimfomániás-ra) és az esetlen fehér nő és a hetyke fekete srác között között kialakul valamiféle vonzódás, de a történet sosem tolódik el Micsoda nő!-típusú tündérmese irányba, mert a film nem kendőzi el a valóságot, hogy ezek között a rétegek között nemigen van átjárás.

A film mégis tökéletesen működik romantikus komédiaként is, noha nyilvánvaló, hogy a rendezők a könnyed műfajt arra használják fel, hogy tükröt mutassanak országuknak és kontinensüknek, hogy ez a jelen: itt van több millió bevándorló, akikkel kezdenünk kell valamit az emberi méltóság keretein belül.

Nagyon jó végre egy könnyedebb szerepben látni - Charlotte Gainsbourg a Sambában Forrás: Vertigo

Ezt egyébként mi sem nyomatékosítja jobban, mint, hogy Belmondo, Dépardieu és Alain Delon hazájában jelenleg a szenegáli és mauritániai szülőktől Franciaországban született Omar Sy a legnagyobb negyven alatti sztár. Alakítása az Életrevalók után itt, a Sambá-ban is hibátlan: sármos, vicces, karizmatikus, minden poénja működik és közben a drámai jelenetekben is hiteles.

Meglepő viszont, hogy a film legnagyobb komikus csúcspontjai mégsem csak hozzá kötődnek, hanem Franciaország másik jelenlegi nagy reménységéhez, az algériai származású Tahar Rahimhoz, aki korábbi komor szerepei (A próféta, A múlt) után végre kiélheti a benne rejtőző mókamestert Wilson, az algériai bevándorló szerepében, aki brazilnak tetteti magát, hogy jobban elfogadják.

A film komikus csúcspontjai hozzá kötődnek - Tahar Rahim és Omar Sy a Sambában Forrás: Vertigo

A Samba politikailag korrekt és kerüli a provokációt (a vallás például szóba sem kerül), mégis bátor film, amire most nagyon szüksége van Európának. Széles közönségnek készült vígjátékként bravúrosan példázza, hogy kisebbséghez tartozó hősökről nem csak lehangoló szociodrámákat vagy másságukat ostobán kifigurázó komédiákat lehet készíteni.

Ráadásul képes arra, hogy a legkönnyebben manipulálható rétegek fejében is felülírja a primitív politikai sallangokat és hitelesen, szórakoztatóan bemutassa, hogy akárhonnan jöttünk, lényegében mind ugyanazt akarjuk: tisztességesen boldogulni.

- - - - - - - - - - - - - - -

Ez a cikk a tavaly októberben megjelent Megvan Belmondo és Alain Delon örököse című írás átdolgozott verziója.