Kislánnyá retusálták Charlize Theront

Dark Places
Vágólapra másolva!
Azt hihetnénk, ha jövő hónapban jön egy Charlize Theron főszereplésével készült nyomozós thriller, amely ráadásul a Holtodiglan szerzőjének, Gillian Flynn-nek egy másik bestsellerén alapul, akkor már javában dübörög a reklámkampány, és erről a filmről duruzsolnak izgatottan a filmes oldalak. Ehhez képest még előzetes sincsen a Dark Places-hez, és az első plakát is csak most jött ki, amelyen Theron magzatpózhoz hasonló helyzetben alszik, és a grafikus tinédzsert varázsolt a 39 éves színésznőből.Egy lelkileg súlyosan sérült nőt alakít, akinek minden oka megvan rá, hogy rémálmai legyenek. Gyerekkorában az egész családját lemészárolták, ő pedig a testvére ellen vallott a bíróságon. Évek telnek el, és egy amatőrökből álló nyomozóklub tagjai keresik fel, akik azt gyanítják, hogy a börtönbe zárt fiútestvér ártatlan, a nő pedig hazudott. Charlize Theron a Dark Places című filmbenForrás: Mandalay PicturesmiddleA regény a két idősík között ugrálva görgeti előre a cselekményt, és közben a narrátor személye is váltakozik. A The Dissolve "gyors iramú, függőséget okozó olvasmánynak" nevezte a krimit, abban pedig teljesen egyetértünk a filmes szaklappal, hogy ígéretes színészgárdát szedtek össze a filmhez: Charlize Theronon kívül felbukkan még Chloe Grace Moretz, Christina Hendricks, Nicholas Hoult és Tye Sheridan.A Dark Places-t Gilles Paquet-Brenner (Sarah kulcsa) rendezte, a film világpremierje Párizsban lesz március 30-án, a francia mozik április 8-án kezdik játszani a filmet. Magyarországi bemutatóról még nem kaptunk információt.A Dark Places című film plakátjaForrás: Mandalay PicturesmiddleA Dark Places című regény Magyarországon Sötét helyek címmel jelent meg tavaly az Alexandra kiadónál, itt a hivatalos szinopszisa:"Libby Day hétéves volt, amikor az anyját és két nővérét meggyilkolták a kansasi Kinnakee-ben. Libby túlélte a mészárlást, és nagy port kavaró vallomásában azt állította, hogy tizenöt éves bátyja, Ben volt a tettes.Huszonöt évvel később a Gyilkosok Klubja - egy hírhedt bűnügyekkel foglalkozó titkos társaság - felkeresi Libbyt. Azt remélik, bizonyítékot találnak Ben ártatlanságára. Libby anyagi haszon reményében együttműködik velük: felkeresi azokat, akik akkor éjjel ott voltak a házukban, és beszámol a klubtagoknak mindarról, amit megtud. A nyomozás során lepusztult sztriptízbárokban és elhagyatott városokban keresi az igazságot, és miközben lassan fény derül az elképzelhetetlenre, ugyanabba a helyzetbe kerül, mint amikor minden elkezdődött: újra egy gyilkos elől menekül."
Vágólapra másolva!