Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Sárosdi Lillát kb. tíz éven keresztül főleg a Krétakör előadásaiban lehetett látni. Ő volt az a lány, aki a legőrültebb fejeket vágta, és mindig hiúságmentesen játszott. Fotóinkon ugyan madonnaként pózol angyali gyermekével, de mi azért leginkább tomboló amazont, skizofrén nőbeteget, vagy legalábbis féktelenül lázadó hippicsajt játszatnánk vele a moziban. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Sárosdi Lilla | Fotó: Hektor
#22 - Sárosdi Lilla
Született: 1976. augusztus 6.
Ő lehetne a magyar... Christina Ricci.
Hol figyeltünk fel rá? A Krétakör nem tudom már melyik darabját nézve tűnt fel először, hogy van a szereplők közt egy teljesen őrült lány, aki egészen elképesztő fejeket vág, és testtel előre veti bele magát a darabba, valahogy inkább, mint bárki más. Ilyen volt Péterfy Borival leszbikusba átmenő Gutruneként A Nibelung-lakópark-ban, de a szokottnál sokkal kevésbé kiszolgáltatott, morcos Melindaként a Bánk bán-ban is. A poszt-Krétakör első próbálkozásából, a Kurázsi papá-ból csak az maradt meg, hogy nagyon hideg volt a Szentendrei-szigeten, és a ketrecbe zárt Lilla két lába közül végig spriccelt ki a víz. Nem lehetett túl jó neki, persze talán annak a lánynak, aki már a W-munkáscirkusz-t is meztelenül nyomta végig, meg se kottyant egy kis ázott didergés. De a vásznon is irigylésre méltóan ösztönösnek tűnik; Gigor Attila Rossz helyen szálltunk le című kisfilmjében például nagyon lehet szeretni a csávójától ideges/csávóját idegesítő csajként, akiben egy Fekete Macska szunnyad.
![]() |
| Nézz még több képet Sárosdi Lilláról! | Fotó: Hektor |
- Miket csináltál eddig?
- Elsősorban a Krétakörben játszottam. Volt film is, több kisjátékfilm, egy nagy, a Nexxt, ami szintén Krétakör produkció volt. Illetve most lett kész Vágvölgyi András Kolorádó Kid című filmje, életem első nagyjátékfilm-főszerepe (köszönöm András).
- Miben láthatunk legközelebb?
- Hát, ebben a Vágvölgyi-filmben, meg majd a Krétakörben csinálunk izgalmas dolgokat januártól, de ezekről még nem beszélhetek.
- Mi az, amit te tudsz a legjobban a magyar színészek közül?
- Üvölteni, bőgni, röhögni, üvöltve-bőgni, bőgve-röhögni, röhögve-üvölteni...
![]() |
| Nézz még több képet Sárosdi Lilláról! | Fotó: Hektor |
- Mit mutatnál meg munkáidból egy olyan rendezőnek, aki színészt keres a filmjébe?
- Elsősorban a jelen valómat, aztán, ha kíváncsi arra, hogy milyen vagyok konzerválva, természetesen bármit szívesen, amit eddig filmet csináltam.
- Mondj három filmrendezőt, akivel szívesen dolgoznál együtt!
- Azzal a hárommal, aki majd hív, hogy dolgozzak vele.
- Melyik színészt/színésznőt látnád többet szívesen a vásznon?
- Ezzel kapcsolatban is zavarban vagyok. Nem tudom. Szinte nem járok moziba mostanában, nem is ismerem jól az elmúlt év-évek hazai filmjeit(sem), így szívemből most nem jut eszembe senki. Lehet, hogy sok dokumentumfilmet néztem, az is a baj, és olyan jó volt embereket látni. De persze a színész is lehet ember, bár magamon tapasztalva ez komoly munka, de nem adom fel! Ja, pl. a Tóth Orsit szívesen nézem, vagy a Nagy Zsoltot, de hát ők forgatnak eleget. Az Annamari, a Láng, na őt megnézném. Őt se hívják nagyon, lehetne ebben a sorozatban is... Meg nem tudom, legyen sok ismeretlen arc a magyar filmekben.
![]() |
| Nézz még több képet Sárosdi Lilláról! | Fotó: Hektor |
- Láttál valami jó filmet mostanában?
- Na, hát ezt is jó rég volt, de gyönyörű: a Nem vénnek való vidék.
- Láttál valami jó darabot mostanában?
- Áprilisban a 18 plus-minus című előadást a Schöpf-Mérei korházban. Nagy Bea rendezte diákokkal, civilekkel, csodálatos volt!!
- Mi a véleményed Christina Ricciről?
- De miért? Semmi. Nem ismerem a munkásságát.
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
Gary Oldman: Anyám nem tudna így dicsérni!
Gary Oldmant főleg olyan extravagáns figurákkal azonosítjuk, mint Drakula, a Leon, a profi kegyetlen rendőre vagy az ellentmondásos Sirius Black a Harry ...
Szabadság + szerelem | Hajdu Szabolcs 40 éves
"Neki most már a pályán a helye" - zárta le a kérdést a legendás Simó Sándor, miután egyik legtehetségesebb tanítványát, Hajdu Szabolcsot kirúgták a Filmművészetiről. ...
Hollywood legjobb pasijait jelölték Oscarra
Az Oscar-jelölések alapján klasszikus hollywoodi évnek tűnik az idei, egyértelmű a sztárdominancia és az aranykor iránti nosztalgia. A sors iróniája persze, hogy a fődíj ...
Letépett bikinifelső miatt van csúszás
Nem merik kilenc előtt adni a sportot, mert a nőkről néha leszakadhat mez.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.