Ceausescu kéne ide, nem a brexit
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Nemzetközi színészgárdával, a Dunakanyar idilljébe vasvillás óriásszobrot és diktatúrát csempészve vitték vászonra Dragomán György világsikerű A fehér király című regényét. A filmnek három héttel ezelőtt volt a világpremierje az edinburgh-i filmfesztiválon, most az Origo Filmklubon olvashatja az első magyar nyelvű beszámolót A fehér király filmváltozatáról. Ceausescu és Erdély nélkül veszített az erejéből a történet, igaz, a térfigyelő kamerákkal, a fiktív orwelli diktatúra megidézésével viszont kellően univerzális ahhoz, hogy akár a brexitre is lehessen utalgatni.
Ritkaságszámba megy, hogy magyar író regényéből külföldiek csináljanak filmet. A kétezres évek elején a Száll a kakukk fészkére és az Amadeus című remekműveket is jegyző Milos Forman szeretett bele annyira Márai Sándor A gyertyák csonkig érnek című könyvébe, hogy ha nincs egy zsugori olasz producer, akkor most egy Sean Connery, Klaus-Maria Brandauer és Winona Ryder főszereplésével készült adaptációt nézhetnénk, amikor csak kedvünk szottyanna rá.
Dragomán György szintén világsikert aratott, harminc nyelvre lefordított regényét, A fehér király-t ugyan nem egy Oscar-díjas rendező nézte ki magának, cserébe viszont az elsőfilmes páros, Alex Herfrecht és Jörg Tittel álma meg is valósult, a júniusban megrendezett edinburgh-i fesztiválon már meg is tartották a film világpremierjét.
A színészgárdából a Brazil után ismét egy disztópikus sci-fiben játszó Jonathan Pryce és a modellszakmát színészetre váltó, a Sunset Song-ban nyújtott alakítása miatt sok dicséretet begyűjtő Agyness Deyn volt a két legnagyobb név. A rendezőpáros kezében komoly változtatásokon esett át a regény, a feldolgozás már nem Ceausescu Romániájában vagy legalábbis egy ahhoz nagyon hasonló helyen, hanem egy fiktív, totalitárius rendszerben játszódik.
Mit nyert és mit veszített ezzel a film? Az én nézőpontom speciális, mivel magyarként ismerem nemcsak a forgatási helyszínként szolgáló Dunakanyart, de az eredeti regényt és valamennyire a romániai eseményeket is. A regény olvasásakor egyértelmű volt, hogy Erdélyre és a rendszerváltás előtti miliőre asszociáltam. A film viszont hiányérzetet hagyott bennem. A történelmi keretben tudott ütni a történet, egy fiktív disztópiába helyezve viszont furcsának, elnagyoltnak tűnt. Valószínűleg e miatt a speciális – magyar – nézőpontom miatt nem voltam kibékülve azzal, hogy kiragadták a fiú történetét a történelmi kontextusból.
Az biztos, hogy univerzális jellege miatt könnyebb párhuzamokat vonni a feldolgozás világa és jelenkori politikai történések között, könnyebb azt mondani rá, hogy aktuális témát boncolgat – ahogy ezt több kritika meg is tette. Jonathan Pryce például Nagy-Britannia Európai Unióból való valószínű kilépését kapcsolta össze A fehér király elszigetelt világával, a vetítés utáni beszélgetésen így hívta fel a közönség figyelmét a brexit hátrányaira.
A Screen Daily nevű rangos filmes szaklap szerzője „ígéretes nagyjátékfilmes bemutatkozásnak” hívta A fehér király-t, amely „alapvetően Orwell 1984-ét mutatja be egy tizenkét éves fiú szemén keresztül, és amelynek egy vészjósló, zárt világ megalkotása a fő erőssége”.
A film világa valóban nagyon kidolgozott, nekem különösen azt volt izgalmas figyelni, hogy mit kezdtek a Dunakanyarral mint helyszínnel. Érdekes megoldás volt például, hogy az egyik hegytetőre egy óriási, vasvillát tartó szobrot raktak.
Az viszont már kevésbé tetszett, hogy a disztópikus világ építőkockái közé sok sematikus elem is vegyült. Például az, hogy térfigyelő kamera pásztázza az embereket, már olyan közhely a disztópiák témájában, hogy az ember csak unottan pislog, ha meglátja megint egy filmben.
Sajnos az sem sikerült, hogy a könyv egymáshoz lazán kapcsolódó epizódjainak füzéréből kerek, egységes történetet kovácsoljanak. Míg a regénynek javára vált a töredezettség, hogy kis darabkákból, elejtett információkból raktuk össze a teljes képet, addig a filmben ez már hibának érződött. A könyvhöz képest kevesebb, összesen hét-nyolc történet került be a filmbe, ezért mindegyikre jóval nagyobb hangsúly került, mint a szövegben, viszont a történet így néha céltalannak tűnt, látszólag ok és nyereség nélkül váltunk fókuszt útközben.
A fehér király filmváltozata összességében véve inkább sikerületlen, mint sikeres vállalkozás. Fellebbenti a katarzis lehetőségét, de nem adja meg, csak cicázik velünk. Viszont egy merész jóslatba bocsátkoznék a főhős kisfiút alakító Lorenzo Allchurchöt illetően. Belőle minden józan számítás szerint egyszer még nagy színész lesz. Míg a többi gyerekszínész meg volt szeppenve a porondon a díszbemutatón, addig Allchurch a legnagyobb természetességgel beszélt, és már olyan gesztusai voltak, mint a sztároknak.
A filmet előreláthatólag a jövő év elején mutatják be a magyar mozik.