Cannes: Arany Pálmát a románoknak!

Másfél nap van már csak hátra a hatvanadik cannes-i szemléből, a nagyágyúk lementek és a helyszínen nyüzsgő stábunk létszáma is felére csökkent. A legfontosabb kérdés innentől az, hogy kinek érdemes még átrakatnia a repjegyét, hogy feltétlenül részt vehessen a vasárnapi díjkiosztón. Az Arany Pálma egyenes utat jelenthet a világsikerhez (lásd: Ponyvaregény, A zongoralecke vagy Fahrenheit 9/11), de nem minden esetben, némelyik nehezebben emészthető díjazott művészfilmet alig látta valaki a fesztiválon kívül (pl. Rosetta, Az angolna vagy a Legjobb szándékok). Jósolgatni sokkal nehezebb, mint például az Oscar esetében, hiszen minden évben más összetételű a zsűri, és hiába ajnároznak a kritikusok egy-egy filmet, az ítészek homlokegyenest ellenkező következtetésre is juthatnak. Ebben reménykedhet Kim Ki-duk, Tarr Béla, Gus Van Sant vagy Wong Kar-wai, hiszen az ő újdonságaikat gyorsan leírták a fődíjért folyó versenyben (Tarr filmjének viszont el tudnék képzelni egy technikai különdíjat). Tarantino meghívása pedig inkább csak egy gesztus volt, hogy a Halálbiztos új eséllyel induljon Európában a Grindhouse duplafilm amerikai bukása után (Rodriguez részéről állítólag hallani sem akartak a szervezők, a pletykák szerint a Terrorbolygó hosszú változata Velencében debütál majd).Anamaria Marinca a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmbenAz első pár naptól kezdve két film volt, amellyel kapcsolatban rendre felmerültek olyan jelzők, mint "az idei legjobb" és "Arany-Pálma esélyes": a Coen-testvérek kőkemény visszatérése a gyökereikhez, a No Country for Old Men és a román Cristian Mungiu hibátlan drámája, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap. Utóbbi javára szól, hogy Coenéknek van már Arany Pálmájuk és mindenféle más cannes-i díjuk is. Az utóbbi években a román filmgyártás felért egy csodatörténettel és Cannes-ból indult világkörüli útra a Lazarescu úr halála és a Forradalmárok is, amelyek tisztességes hasznot is hoztak forgalmazóiknak a komor témaválasztás ellenére is. Kusturica két győzelmét leszámítva 1981 óta (Vasember - Andrzej Wajda) nem nyert kelet-európai film Arany Pálmát, a 4 hónap, 3 hét... ráadásul egy fajsúlyos témát (abortusz) boncolgat kellő érzékenységgel és hitelességgel. Az első nap, amikor kihagytuk a vetítését, viccesen megjegyeztem, hogy a végén majd ez nyeri az Arany Pálmát. Másnap kijöttek az első áradozó kritikák és sikerült bejutnunk az utóvetítésre. Ekkor már teljesen komolyan megismételtem a jóslatot és kivételesen konszenzus alakult ki négyfős delegációnkon belül, hogy meg is érdemelné. Sokan kiemelik azt is, hogy négy hölgy is helyet foglal a zsűriben (Sarah Polley, Toni Collette, Maggie Cheung, Maria De Medeiros), akik biztos Mungiu filmjét támogatnák az öldöklős Coen-mozival szemben.Mathieu Amalric és Marina Hands a Szkafander és pillangó című filmbenAz efféle spekulációknak persze nincs sok értelme (hiszen ki tudja, lehet, hogy Sarah Polley hardcore Tarr Béla-fan?), de az idei versenyprogram filmjeinek témaválasztásaiban feltűnően erős a női vonal, ami nem csak a román versenyfilm malmára hajthatja a vizet. 20 percig állva ünnepelte a közönség a francia produkcióban készült, az iráni nők helyzetét boncolgató animációs (!!!) filmet, amely a műfaj első fődíjasa lehetne. A vetítésére sajnos nem tudtam bejutni, ami azóta is nagyon bosszant, főleg, hogy 1-2 napja úton-útfélen azt hallom, és olvasom hogy kihagyhatatlan remekmű. Az iráni újságírók balhéztak is miatta, díjazása így politikai állásfoglalás is lehet egyben, ami nem áll távol Cannes szellemiségétől (ld. Fahrenheit 9/11). Díjesélyes még Julian Schnabel (Mielőtt leszáll az éj) filmje,