Anilogue: A pornóiparban nehéz igazságot szolgáltatni

Vágólapra másolva!
A Princess című film elsőre egyszerűnek tűnhet, a bosszúállásról szól: a főhős nővére pornósztár lett, de meghal. Egy ötéves többszörösen megerőszakolt kislány marad utána, meg a Princess-sorozat a kiadónál, a hozzá kapcsolódó bevétellel. A főhős magához veszi a kislányt, és bosszút áll nővéréért. Aztán kiderül, hogy a főhős sem ártatlan abban, ami a nővérével történt, és a nővére sem akart igazán ellenállni a sikernek, a kislány pedig nem szeretne a haragra gerjedő új apukával lenni. Szóval nem lehet banálisan egyszerű konkúziókat vonni, nem egy B kategóriás akciófilmet kell magunk elé képzelni, sokféle húrt megpendít a szóbanforgó iparággal kapcsolatban.Technikailag főleg a japán manga hatása alatt áll a film, de nem kizárólag: videóbejátszások, visszaemlékezések más stílusa, dinamikus szpotok teszik változatossá. Erőszakos ábrázolás szintén jut bőven annak, aki ezt kedveli, a többiek addig becsukják a szemüket, ahogy ezt esetenként a törvény képviselői is teszik a pornót illetően.
Vágólapra másolva!