Nem hervadó virágok

Bár a Berlinale versenyprogramjában szereplő The Private Lives of Pippa Lee nem rossz film, mégis némi hiányérzetet hagy az emberben. Rebecca Miller saját regényét filmesítette meg egy középkorú amerikai nőről, aki rájön, hogy már nem szereti azt az életet, amit választott. Mint a saját narrációjával kísért visszapillantásokból kiderül, Pippa Lee - aki jelenleg egy tiszteletreméltó és három infarktuson túllevő könyvkiadó (Alan Arkin) felesége - mögött viharos évek állnak amfetaminfüggő anyával, drogködbe vesző fiatalsággal. A film legalább feléig nem igazán tudja a néző, mit kezdjen Pippával (illetve a Pippákkal: a fiatalkorit a Gossip Girl-ből ismert Blake Lively formálja meg, a jelenlegit Robin Wright Penn). Csak elnagyolt rajzot kapunk róla, megtudjuk, hogy problémás az anyjához fűződő viszonya és elmesélik nekünk, hogyan ismerkedik meg későbbi férjével, de az nem igazán derül ki, milyen ember is ő.Keanu Reeves és Robin Wright Penn a The Private Lives of Pippa Lee-benAztán megjelenik Keanu Reeves mint a szomszédasszony 35 éves mihaszna fia, a hangvétel határozottan (ön)ironikus irányba tolódik el, és a film életre kel. Amíg a korábbi Pippák csak árnyékok voltak, ez a kapuzárási pánikban szenvedő nő már hús-vér, Miller igazából róla akar mesélni, csak sok időt elvesztegetett a nem sokat magyarázó múlt bemutatására. Még a jelenben is van pár mellényúlása néhány életidegen párbeszéddel (különösen Pippa és fiatal felnőtt lánya - Zoe Kazan - egymásra találása cseng hiteltelenül), de itt már nagyjából eltalálja a megfelelő, könnyed és szarkasztikus hangot. A folyton krízisben levő Winona Ryder (egy baráti házaspár női fele) is ügyesen elhelyezett komikus színfolt, és a végére összeáll a film egy jópofa egésszé, ami a maga nem túl fajsúlyos módján talán még mond is valamit arról, hogy milyen évtizedeken keresztül házasságban élni és az öregkor küszöbén álló nőnek lenni.Michelle Pfeiffer és Rupert Friend a Chéri-benStephen Frears szintén itt versenyző Chéri-je teljesen más korba (a 20. század eleje), helyszínre (Párizs) és közegbe (a kor legbefolyásosabb, kiöregedett kurtizánjainak palotái) kalauzol, a téma lényegében mégis ugyanaz: egy erősen középkorú nő - Michelle Pfeiffer mint gazdag egykori kurtizán - küzd az öregedés gondolatával és a sokkal fiatalabb szeretővel (Rupert Friend) járó problémákkal. Pfeiffer sugárzik a szándékosan a teatralitás határán egyensúlyozó szerepben, és ha nem is a szerepe szerint is kissé jellegtelen Friendben, de az ő anyját játszó Kathy Batesben kiváló partnerre is talál. Frears, aki rendszerint bármilyen terepen helytáll (gondoljunk az egymástól gyökeresen különböző Gyönyörű mocsokságok-ra, a Pop, csajok, satöbbi-re és A királynő-re) most könnyed, szórakoztató és szellemes, ahogy ide illik. A film vizuális világa lenyűgöző: Darius Khondji operatőr a látvány- és kosztümtervezőkkel együtt olyan ruhakölteményekbe és játékos fényekbe öltöztetik Pfeiffert és környezetét, hogy valószínűleg minden harminc fölötti nőt elfogott egy kicsit az irigykedés a nézőtéren.A The Privite Lives of Pippa Lee és a Chéri végkicsengésükben is hasonlók: szemben az öregedéstől még Pippánál és Pfeiffer kurtizánjánál is jobban tartó Báthory Erzsébettel, ezek a nők, ha a múló időn nem is, saját félelmeiken többé-kevésbé diadalmaskodnak, és a férfiak lesznek azok, akik elhullanak mellőlük. Mi nők pedig kissé megnyugodva állunk fel a moziszékből: ha Wright Penn és Pfeiffer mondja, akkor mégis kell legyen élet a negyedik, ötödik X után is!