[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

100
90

Néha Leonardo DiCapriónak sem könnyű

Varga Ferenc|2010. 02. 14., 11:13|Utolsó módosítás:2010. 02. 14., 19:16|

A 60. berlini filmfesztiválon elsőként Martin Scorsese Viharsziget (Shutter Island) című új alkotását láttam, amelyet versenyen kívül vetítettek le szombat délben. Scorsese majd' ötvenéves filmrendezői karrierje alatt olyan elképesztő mennyiségű mesterségbeli tudást halmozott fel, hogy talán nem is lett volna fair, ha benevezi a filmjét versenyprogramba. Lehet, hogy nem fogják majd a nagy Scorsese-filmek között emlegetni ezt a bestseller-regény alapján készült csavaros thrillert, de olyan zavarba ejtő profizmussal van összerakva, hogy igazságtalanság lenne ujjgyakorlatnak nevezni.

Forrás: [origo]
Viharsziget | Mark Ruffalo és Leonardo DiCaprio

A film története 1954-ben játszódik egy bűnözők számára fenntartott elmegyógyintézetben. Ide érkezik Teddy Daniels rendőrbíró (Leonardo DiCaprio - ez a negyedik közös filmje Scorsese-vel), akit azzal bíztak meg, hogy egy gyanús körülmények között eltűnt rab után nyomozzon. Teddy-ről megtudjuk, hogy a közelmúltban egy egész sor trauma érte: például tűzvészben meghalt a felesége, a második világháborúban pedig részt vett a dachaui koncentrációs tábor felszabadításában, ahol társaival egy egész szakasz német katonát mészároltak le, miután azok már megadták magukat. Ezt az utóbbi megrázó incidenst Scorsese több flashbackben adagolja, magát a vérontást egyetlen, félelmetesen hatásos vágás nélküli snittben mutatja meg, amit kifejezetten bizarr élmény volt német közönséggel együtt nézni.

Teddy a poklok poklát járja meg a filmben, és DiCaprio figurája áll minden egyes jelenet fókuszában. DiCapriónak megvan az a képessége, hogy három perc alatt elnyeri a néző szimpátiáját, nagyon könnyű vele együtt érezni, belebújni a bőrébe. Legalábbis akkor, amikor jó, és a Viharsziget-ben nagyon jó. Az egyetlen zavaró tényező, hogy 35 évesen is annyira kölyökképű, hogy még mindig nehéz őt felnőtt szerepben elfogadni: néha itt is úgy fest, mint egy srác, aki elcsórta az apja kalapját és rajzolt egy bajszot a szája fölé. Jópár színészt érdemes még kiemelni a filmből: Mark Ruffalo régen nem volt már ennyire összeszedett, élvezetes alakítást nyújt Ben Kingsley és Max von Sydow, egy-egy jelenetnyi villanás jut Jackie Earle Haley-nek, Elias Koteasnak és Ted Levine-nek - mindhárman nagyon pontosan teszik oda magukat. A nők sajnos nem kaptak összetett szerepeket, így Michelle Williams, Emily Mortimer és Patricia Clarkson játéka nem annyira kiemelkedő, mint inkább funkcionális.

Forrás: [origo]
Viharsziget | Max von Sydow, Ben Kingsley és Ted Levine

Robert Richardson operatőr egy hangsúlyosan művi világot teremt meg. A kompon játszódó első jelenetben olyan valószínűtlenül baljós színű az ég, hogy biztos utólag rakták be számítógéppel, de igazán az álomjelenetek és a koncentrációs táborban játszódó rész biztosít lehetőséget a barokkos vizuális tobzódásra. Egy Mahler-tétel dramaturgiailag is fontos szerepet kap, de Ligeti György és John Cage zenéi is fokozzák egy-egy jelenet hatását, és ha jól emlékszem Arvo Part-tól is hallottunk valamit.

- - -

A Viharsziget zárójelenete alatt kijöttem a vetítésről (pedig állítólag az utolsó három mondat miatt csinálta meg Scorsese a filmet), mert nem sokkal utána kezdődött a sajtótájékoztató, és ha az ember a többi kollégával együtt araszol le a fesztiválpalota lépcsőjén, akkor kicsi az esély, hogy testközelből láthatja majd a sztárokat. Szerencsére bejutottam, de már majdnem tele volt a terem újságírókkal, fotósokkal és tévéstábokkal. Később DiCaprio meg is jegyezte, hogy soha életében nem látott még egy helységben ennyi fényképezőgépet.

Forrás: AFP
Mark Ruffalo, Ben Kingsley, Michelle Williams, Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio a berlini sajtótájékoztató előtt

Az alkotók közül megjelent Scorsese, DiCaprio, Kingsley, Ruffalo, Michelle Williams és három producer, akik közül az egyik pont olyan tenyérbemászó nyikhaj volt, ahogy a Törtetők című tévésorozatban szokták ábrázolni a fiatal producereket. Leo arca szépen le volt barnulva, gondosan hátrazselézett haja egész idő alatt megőrizte formáját.

Tapasztalataim szerint egy filmfesztiválon a sajtótájékoztatók általában három irányba mehetnek: 1, unalmas kérdésekre semmitmondó válaszok 2, hülye kérdésekre vicces válaszok 3, tartalmas kérdésekre érdekes válaszok. A Viharsziget-sajttájt javarészt az utóbbi kategóriába sorolnám, elhangzott ugyan néhány idióta kérdés, de a válaszok többnyire érdekesek voltak.

Megtudtuk, hogy DiCaprio 15 éves korában nézte meg Scorsese összes filmjét, amikor Robert De Niróval készült közös munkára az Ez a fiúk sorsá-ban. A legnagyobb hatással a Taxisöfőr volt rá, amivel kapcsolatban elmondta, hogy még soha nem csapta be úgy főhős, mint Travis Bickle. "Vele együtt akartam eltakarítani a mocskot az utcákról, erre fogja magát, leborotválja a fejét és elindul lelőni azt a politikust".

Forrás: AFP
Martin Scorsese, Leonardo DiCaprio és Michelle Williams a berlini sajtótájékoztatón

Scorsese megnevezte azokat a negyvenes-ötvenes évekbeli filmeket, amik előképként szolgáltak a Viharsziget-hez. Ilyen volt a Laura, az Out of the Past, a Testrablók inváziója, a Crossfire és Szédülés Hitchcocktól. Ezeket a forgatás előtt megnézette a színészekkel is.

DiCapriónak van három német mondata a filmben, és egy helyi újságíró megdicsérte a kiejtését, valamint érdeklődött, hogy büszke volt-e rá az anyukája (DiCaprio anyja német származású). "Erről anyámat kellene megkérdezni, azt mindenesetre megjegyezte, hogy érthetően ejtettem ki a szavakat".

Scorsese zsenialitásáról ódákat zengtek a színészek. Ben Kingsley: "Ő legintelligensebb ember a szobában, de mégis mindenkivel úgy beszél, mintha olyan intelligensek lennének, mint ő". Mark Ruffalo: "Marty egy igazi májtsztró, minden nap azon ámultunk Leóval, hogy micsoda megtiszteltetés, hogy nézhetjük, ahogy dolgozik".

Forrás: AFP
Leonardo DiCaprio a berlini sajtótájékoztatón

A végig visszafogottan viselkedő, szinte csak kétszavas válaszokat adó Michelle Williamsnek egyszer eredt csak meg a nyelve, amikor szóba hozta, hogy ő már egyszer dolgozott együtt Ben Kingsley-vel, mégpedig A lény című filmben, amelyben az akkor 14 éves Williams a földönkívüli/ember hibrid főhősnő gyermekkori kiadását játszotta. Az első forgatási napon nagyon izgult, Kingsley odament hozzá és a fülébe súgott egy jótanácsot, amit Michelle anyukája fel is írt egy cetlire, amit az óta is őriz. Sajnos nem árulta el a sajtó képviselőinek, hogy mi volt ez a jótanács).

Egy török újságíró elmesélte, hogy az ő hazájában nagyon szeretik Scorsese gengszterfilmjeit, és érdeklődött, hogy tervez-e még gengszterfilmet rendezni. "A Nagymenők és Casino után már nincs nagyon hova menni abban a műfajban, de mostanában beszélgetünk De Niróval, hogy kéne csinálni egy olyat, amiben idős emberek tekintenek vissza a legszebb éveikre".

Egy mikrofonhoz jutó fiatalember "feltörekvő spanyol horrorfilmesként" azonosította be önmagát, és érdeklődött DiCapriónál, hogy nem lenne-e kedve producerként közreműködni egy spanyol horrorfilmben. "Cseréljünk névjegykártyát, aztán beszéljünk" - hangzott az elegáns leszerelő válasz.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Éreztem Angelina Jolie illatát Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
    Forrás: AFP Éreztem Angelina Jolie illatát Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
    Forrás: AFP Éreztem Angelina Jolie illatát Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
    Forrás: Krétakör Nincs más, csak mágikus fanszőrzet A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
    Forrás: Budapest Film Kiült a gyönyör az arcunkra Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
    Forrás: Budapest Film Margaret Thatcher egészen emberi A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
    Forrás: Filmszemle Még jó is lehet a Filmszemle Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
    Forrás: AFP Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb! A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
    Forrás: Ristretto Aktákat tologatunk, kémek vagyunk Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50% kedvezménnyel kapható!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG T 76280 AC kondenzációs száritógép - MOST 5 ÉV extra garanciával8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129.900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: [origo] Letépett bikinifelső miatt van csúszás Nem merik kilenc előtt adni a sportot, mert a nőkről néha leszakadhat mez.
Forrás: Andrzej Sobiepan Nem akart a halálig várni Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »