Így szép a halál

Attól, hogy valaki tapasztalt színésznő, nyilván nem feltétlenül lesz rögtön magabiztos rendező, de a mintegy harminc éve a pályán levő Valeria Golino (Esőember, Grazia szigete) első filmje egy határozott elképzelésekkel rendelkező, biztos ízlésű filmest sejtet. A cannes-i Un Certain Regard-szekcióban bemutatott Miele (Méz) egy Miele álnéven dolgozó, harmincéves nőről szól, aki abból él, hogy a kutyák elaltatására való szerrel, amit Mexikóból hoz be, gyógyíthatatlan betegeknek segít meghalni. Először csak egy üvegajtó mögött jövő-menő foltként látjuk meg Mielét, nem adja magát könnyen ez a figura. Mindig szól a zene a fülében korlátot húzva önmaga és a többi ember közé, amikor bulizik, akkor is egy üvegfalon keresztül flörtöl csak, egyedül, nagy elszántsággal úszik a tengerben, olyankor a víz zárja ki a külvilágot.Jasmine Trinca a Miele című filmbenNem csoda, hiszen hivatása illegális, még a szeretőjének sem beszél róla, olyan, mintha az egész élete titokban zajlana. Ezzel éles ellentétben az arca és tekintete, amit Pohárnok Gergely operatőr (interjúnk) sokszor egészen közelről fürkész, bizalomgerjesztő és nyílt, igazi segítő szakmára termett arc. Ahogy apránként egyre többet megtudunk erről a magányos lányról, kiderül, hogy eredetileg egy másik segítő pályán indult el, de valószínűleg egy fájdalmas, személyes élmény letérítette róla. Golino nem rágja a szánkba ezeket a részleteket, és nem is kell, a Mielét alakító, bámulatosan szép Jasmine Trinca arca elég a történet elmeséléséhez. Meg az erős képek: a kamera szinte sosem vándorol túl messze ettől a folyton mozgásban levő, saját maga elől menekülő figurától, és közben mégis beszívjuk a sós levegő illatát a napszítta tengerparti házban, ahol lakik, kicsit belekóstolunk Mexikóba, álmodunk az Alpokról, utazunk vele együtt.Miele egyik új kuncsaftja egy Grimaldi nevű, idősödő férfi (Carlo Cecchi), aki szemben a többséggel, nem kéri a lány asszisztenciáját, csak a szert, hogy így kényelmes magányban követhessen el öngyilkosságot, és ne kelljen megalázó módon kiugrania az ablakon. Miele eladja neki a labradorrajzzal ékesített dobozba csomagolt mérget - a komor téma ellenére csomó humoros kis elem is van a filmben -, de aztán véletlenül megtudja, hogy Grimaldi nem gyógyíthatatlan beteg, egyszerűen csak nincs már kedve élni. A lány kiborul, ő nem azért űzi ezt a foglalkozást, hogy bárkit átsegítsen a túlvilágra, csakis gyógyíthatatlan betegekkel hajlandó foglalkozni.Jasmine Trinca a Miele című filmbenElkezd Grimaldi nyakára járni, hogy visszacsinálja az üzletet, de a férfi erről hallani sem akar. A tomboló Miele először vitapartnerré szelídül (szerencsére nem csúszunk bele túlságosan a szájbarágós moralizálásba), és miután egyik sem győzte meg a másikat az igazáról, elkezdenek megismerkedni egymással. Találkozásaik alapvetően megváltoztatják mindkettőjük életét, de ezt Golino olyan hétköznapi módon tálalja, hogy akár hiányolhatjuk is a súlyosabb, húsba vágó drámaiságot. A lezárás talán már kicsit túlságosan is kerek, az utolsó jelenetet elhagyhatta volna (sokatmondó, hogy a cannes-i sajtóvetítésen kitört a taps az utolsó előtti jelenet végén, ami a film természetes lezárásának érződött), ugyanakkor a rendező végig megőrzött könnyed hozzáállása üdítően is hat, különösen itt Cannes-ban, ahol nyomasztásból nincs hiány.