Kristen Stewarték hatalmasat trollkodtak Cannes-ban
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
A már közel harminc éve az egyik legizgalmasabb francia rendezőnek számító Oliver Assayas a nagyszerű Sils Maria felhői után ismét Kristen Stewarttal dolgozott. A Personal Shopper című új közös filmjük a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában debütált hétfőn este, mi is ott voltunk az első vetítésen.
A Personal Shopper vetítésén a negyvenedik perc körül esett le a tantusz. Addig csak azt gondoltam, hogy két olyan ember (Olivier Assayas rendező és Kristen Stewart színésznő), akinek amúgy szeretem a dolgait, most csináltak egy meghökkentően rossz filmet. De akkor hirtelen rádöbbentem: simán lehet, hogy ez az egész egy mesteri trollkodás, egy merész poszt-modern és/vagy punk gesztus. A vetítés végére már teljesen biztos voltam ebben.
Ennyire pusztítóan érdektelen, minden ízében elhibázott film csak direkt jöhet létre. Olyan nincs, hogy egy film az első pillanattól az utolsóig egyformán csapnivaló, vak tyúk is talál szemet alapon be kellett volna csúszni itt-ott valami értékelhetőnek. Tehát csakis arról lehet szó, hogy Assayas és Stewart kitalálták, hogy megcsinálják a világ legrosszabb filmjét, a slusszpoén pedig az lesz, hogy így is beválogatják a versenyprogramba a világ legrangosabb fesztiválján, sőt egy csomó kritikus majd még méltatja is.
Az első két terv megvalósult, a harmadik teljesülése viszont egy kicsit bizonytalannak tűnt, amikor a vetítés végén taps helyett kizárólag búúú hangokat hallatott a közönség (ilyet még egyszer sem hallottam 11 év alatt Cannes-ban, mindig akad pár ember, aki csak azért is tapsol). De aztán láttam, hogy már jöttek ki pozitív kritikák a filmről, úgyhogy teljes a siker.
Elöljáróban annyit lehetett tudni a Personal Shopper-ről egy fiatal lányról szól, aki nemrég elhunyt ikertestvére szellemével próbálja meg felvenni a kapcsolatot. Ezzel biztosra mentek Assayasék, mert egy ilyen kísértetes sztorival pofonegyszerű bakot lőni. Kristen Stewart kóborog egy üres házban, szólogatja a szellemet, és már el is ment tíz perc.
De ott van még az is, hogy a főhősnő egy híres szupermodell personal shopperként dolgozik (olyan személyi asszisztens, aki a főnöke ruháit és ékszereit veszi meg és hozza el), és ebből akár még ki is lehetett volna hozni valamit. Azonban hamis színészi játékkal, minden hitelességet nélkülöző helyzetekkel, és banális dialógokkal ezt a potenciálisan izgalmas vonalat is sikerült maximálisan elfuserálni.
Hiába következetesen rettenetes a Personal Shopper összes jelenete, azért mindenkinek lesz közülük kedvence. Az enyém az a legalább 15 percig tartó rész, amikor Kristen Stewart átugrik vonattal Párizsból Londonba, majd vissza, és az egész út alatt SMS-ezik egy számára ismeretlen emberrel.
Szóváltásaikat premier plánban követjük, az egész mozivásznat betölti az iPhone képernyője, Stewart pötyög, Küldés-gomb megnyom, üzenet elolvasva, megjelenik a három pont, befut a válasz, és így tovább, negyedórán át. Amiket meg írnak egymásnak pont annyira izgi, mint két olyan ember első csetelése a Tinderen, akinek még az életében nem volt egyetlen eredeti gondolata sem.
Le a kalappal tehát a két pimasz mókamester, Assayas és Stewart előtt. A Personal Shopper-rel kijelölték az új mélypontot, és egyben feladták a leckét a világ filmeseinek. Izgatottan várom, vajon kiben lesz elég kurázsi, fantázia és kitartás, hogy egy ennél is borzalmasabb filmmel álljon elő.