[origo] Foci Eb 2012
Vihart kavarhat Mourinho jelenléte a spanyol válogatottnál
[origo]|2012. 06. 09., 19:50|Utolsó módosítás:2012. 06. 10., 11:30|José Mourinho a helyszínen tekinti meg a Spanyolország-Olaszország Eb-meccset, Xavi egy korábbi nyilatkozata alapján ez nem biztos, hogy jó ötlet a portugál edzőtől.
A Real Madrid vezetőedzője, José Mourinho egy interjúban elmondta: kötelességének érzi, hogy játékosait a helyszínen támogassa az Európa-bajnokság alatt, így az olaszok elleni vasárnapi meccsen is beszélni fog velük. Vélhetően Iker Casillas, Xabi Alonso, Sergio Ramos és Alvaro Arbeloa is kezdeni fog, ahogy Xavi is, aki viszont valószínűleg nem örül Mourinhónak.
A Barcelona középpályása nemrég egy Canal Plus-nak adott interjúban elárulta, a 2010 novemberi, 5-0-s Barca-győzelemmel véget ért Barcelona-Real Madrid találkozó után a két csapat játékosai között a válogatottban is elmérgesedett a viszony, állítólag Vincente del Bosque szövetségi kapitány és Carles Puyol, a Barcelona védője simította el a feszültségeket.
Xavi ezek után arról is beszélt, hogy a Real Madrid bajnoki címe ellenére a Barcelona és leköszönt edzője, Josep Guardiola szerinte jóval többet tett le az asztalra, mint Mourinho és csapata.
A Daily Mail angol lap mindebből azt a következtetést vonta le, hogy Mourinho érkezése problémákat fog okozni a spanyol válogatottnál.
Hozzászólások (0)
Címlapsztori»
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Újra világít a legrégebbi villanykörte
- Lát és hall az új Xbox
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Újra világít a legrégebbi villanykörte
- Lát és hall az új Xbox
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
- Klopp: Götze eligazolása olyan volt, mint egy infarktus
- Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
- Brutális érzés volt, amelyre 20 éve vártam
- Már 143 lóerős 5-ös BMW is van
- A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
- Szívszorító és ciki jelenet a Barca ünneplésén
- Mourinho csapás volt a spanyol futballra
- A MinDig TV után is érdeklődik az állam
- BAT: A nemzeti trafikok elviszik a pénzünket
- A ManUnitednél dől a pénz
- Az Apple sehol nem fizet adót, csak Amerikában
- Dzsudzsák: Csak békítettem
- A kézi- és a pólódöntő is látható lesz a tévében
A nagy válogatottaknak mind volt valami gyengéje, a tökéletesre fejlesztett spanyoloknál viszont ki van zárva a hiba.
Igen, így kell népszerűsíteni a focit a nők körében, ahogy Torresék tették.
- 30
- 30
- 30
Ez a hozzászólás moderálásra vár:
Mégse