Magára találhat idén a mobiltelefon-piac

Vágólapra másolva!
A világ első számú mobiltelefon-gyártója, a Nokia megerősítette első negyedéves eredményeit: e szerint januári előrejelzéséhez képest bevételei jobban, 10 százalék körül csökkentek, részvényenkénti eredménye viszont változatlanul tartható. A 2002. évi mobiltelefon-eladásokat iparági szakértők 430 millióra teszik, ami 8 százalékkal múlná felül a tavalyi számot.
Vágólapra másolva!

A finn Nokia közleménye szerint az első negyedévi részvényenkénti nyeresége (EPS) eléri vagy meghaladja a 15-17 eurócentes, januárban adott előrejelzését, de az árbevétel a vártnál kisebb lesz, mert a kereslet továbbra is gyenge maradt. Mobiltelefonok értékesítése 3-7 százalékkal múlja alul a tavalyi év hasonló időszakát, míg hálózati termékek iránt erőteljesen csökkent az érdeklődés.

A januárban jósolt 16-20 százalékos esés helyett ma 25 százalékot mondanak a Nokia illetékesei. A nyereség szinten tartását kissé szkeptikusan fogadta a piac, mivel az árverseny túl erős ahhoz, hogy csökkenő eladásai mellett a cég szinten tudja tartani nyereségét. Ugyanígy kétségesnek tűnik, hogy a finn cég idei tervei, azaz a 15 százalékos eredményjavulás teljesíthető, ekkor ugyanis hálózati eszközök esetén 27 százalékos, mobiltelefonoknál 22 százalékos növekedést kellene elérni az eladásokban.

A Nokia egyrészt a tegnap nyíló hannoveri Cebiten bemutatott színes kijelzős telefonjaiban bízik, melyeknek a kereskedelmi forgalomba kerülésével magára találhat a stagnáló európai piac. Másrészt - mint mindenki - a Nokia is az amerikai gazdaság fellendülésében bízik, ez ugyanis mind az egyéni fogyasztáson, mind az eddig elhalasztott vállalati megrendeléseken dobhatna. Ez utóbbi ránthatja fel a hálózati eszközök eladásait, és ebben bízik a svéd Ericsson is, amelyik árbevételében az átjátszóeszközök és telefonközpontok jóval nagyobb szeletet képviselnek.

Iparági szakértők szerint 2002-ben mintegy 430 millió mobilkészülék talál gazdára, ami kevesebb, mint 8 százalékos javulás 2001-hez képest. Ez kevéssé vigasztalja a befektetőket, hiszen tavaly - elsőként az iparág történetében - zsugorodott a piac: világszerte mindössze 399,5 millió maroktelefon fogyott, ami 3 százalékos romlás a 2000. évi 412 millióhoz képest.

Rajczy Gábor

(Magyar Hírlap)

Korábban:

Európai mobilpiac: megtelt
(2002. február 26.)

Ajánló:

Nokia

Ericsson

Mobilfónia
(Az [origo] melléklete)