Az Ecostat 2,8 százalékos növekedést vár

Vágólapra másolva!
Erre az évre 2,8 százalékos gazdasági növekedésre számít legújabb prognózisa szerint az Ecostat, egy hónappal korábban még 3,3 százalékos éves GDP-növekedést jelzett előre.
Vágólapra másolva!

A kutatók szerint ugyanakkor az év második felében gyorsul a gazdaság, a harmadik negyedévre 2,9 százalékos, a negyedik negyedévre 3,2 százalékos GDP-növekedéssel számolnak. 2004-re 3,5 százalékos GDP-bővülést prognosztizál az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet.

Döntött a kormány az adótervekről/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030917tizszazalekos.html

Az Ecostat előrejelzése szerint a GDP-arányos államháztartási hiány 2003-ban 5,6 százalékos lesz, a jövő évi pedig 4,2 százalék. "A szerdai kormánydöntések után arra számítunk, hogy ennél nagyobb már nem lesz a deficit" - mondta sajtótájékoztatón Belyó Pál, az intézet igazgatója.

Az inflációt illetően az Ecostat prognózisa közelít a többi kutatóintézethez: erre az évre 4,7, a jövő évre 5,9 százalékos árnövekedésre számít. Az év végére 258 forintos eurót, míg 2004-re átlagosan 254,8 forintos eurót tartanak valószínűnek. A kutatók arra számítanak, hogy az év végéig 0,5 százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre a jegybank, s a jövő évi átlagos kéthetes betéti kamat 7 százalékra süllyed.

Az intézet számításai szerint a folyó fizetési mérleg hiánya a tavalyi 2,77 milliárd euró után az idén 4,05 milliárdra nő, 2004-ben pedig 3,38 milliárd euróra mérséklődik.