A Városliget felé terjeszkedhet a Westend

Vágólapra másolva!
A MÁV a Westend bevásárlóközpontnak helyet adó telek után hamarosan megválik a Nyugati pályaudvar melletti utolsó nagy egybefüggő területtől is. A Ferdinánd híd, a Lehel út, a Bulcsú utca és a vasúti vágányok közti 82 ezer négyzetméteres terület kikiáltási ára 2,3 milliárd forint lesz. A területet ideálisnak tartják a Westend-beruházás folytatására - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A 12 önálló ingatlanból álló, raktárépületeknek, vasúti vágányoknak és 26 lakásnak otthont adó területet 2003. december 10-én árverésen értékesíti a MÁV.

Befektetői körökben a területet ideálisnak tartják a Trigránit Rt. által megvalósított Westend-beruházás folytatására, ugyanakkor a vasúttársaság nem biztosít semmilyen előnyt a bevásárlóközpont bővítését célzó fejlesztéseknek. A terület szabályozási tervében - információk szerint - a MÁV ingatlanjain elsősorban lakópark, irodakomplexum és sportlétesítmények kapnának helyet, ráadásul a VI. kerületi önkormányzat sem szívesen járulna hozzá egy nagy autóforgalmat generáló beruházás kivitelezéséhez.

Szakértők szerint nem lesz túlságosan sok jelentkező a MÁV telkéért, ugyanis ma Magyarországon csak néhány befektetőcsoport rendelkezik ehhez elegendő tőkével. A licitálás megkezdéséhez a befektetőknek be kell fizetniük 230 millió forint ajánlati biztosítékot, majd pedig bankgaranciával kell igazolniuk, hogy rendelkezésükre áll a kikiáltási árban szereplő 2,3 milliárd forint.

A pályázók közül az egyik legesélyesebb a Trigránit Rt., amelynek vezetője Demján Sándor a Westend 1998-as megnyitásakor a társaság céljai között említette egy, a Városligetig húzódó városrész építését - írja a Világgazdaság.

TriGránit: jön a varsói Westend/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20031016trigranit.html