Leminősítették a SAP-t - ne rakd még ki!

Vágólapra másolva!
A Morgan Stanley leminősítette az Európa legnagyobb szoftvergyártójának számító SAP céget. Az intézet a minősítést azzal indokolta, hogy az európai gazdaság lassulása a szoftvercégre is negatív hatással lesz. Az SAP-részvények zuhanásának másik oka a vállalatvezetési szoftverpiac telítettsége.
Vágólapra másolva!

Az SAP részvények mélyrepülésére nyilván a telekommunikációs szektor negatív szereplése is hatással lehet, akárcsak az európai gazdasági növekedés lassulása. A piacon azonban már komolyabb gondok vannak. Az SAP vállalatvezetési szoftverei nehezen adhatóak el, mert a piac már telített. Európa szerte - néhány ország kivételével - 90-95 százalékos a piac telítettsége.

Megoldást jelentene új szektorok meghódítása. Kiaknázatlan terület a Kis- és Középvállalkozások szektora. Az SAP azonban ilyen modulokat nem sűrűn értékesít, bár próbálják megvetni lábukat ebben a szektorban. E területen egyik nagy vetélytársa, az Oracle van szinte monopolhelyzetben.

Nehéz idők járnak az SAP-re, hiszen nem csak a Morgan Stanley minősítette le, nem csak az SAP-termékek piaca telítődik, hanem egyik legnagyobb ügyfelükben sem lehetnek biztosak már. A hírek szerint ugyanis a Microsoft, aminek világszerte érvényes (World-wide) szerződése van az SAP-val, fontolgatja a megállapodás felmondását. Az Microsoft szerződés értelmében a 4.0-s verziókra és a MySAP.com-ra már érvényes a szerződés. A szoftvereket kompatibilissé tették, és együtt is értékesítik őket a piacon. Ennek felmondása komoly érvágás lenne a szoftvercégre.

Általános vélemény szerint az SAP pár éve lemaradt az Oracle és az IBM mögött az internetes megoldások terén. Problémát okozhat ezért az SAP-nak, hogy nincsen kihelyezett tőkéje. Ha a profiljába tartozó termék értékesítése nehézségekbe ütközik, nincs alternatív bevételi forrása, mely segítségével "túlélhetik" az időszakot.

Az SAP-részvények árfolyama a hétfői napon a kritikus 19,25 eurós szintre süllyedtek. Ez a múlt pénteki záróárhoz képest 7,6 százalékos árfolyamveszteséget jelent.

(Üzleti Negyed)