Az elmúlt években Bécs - Burgenlanddal és Alsó-Ausztriával együtt - sokrétű uniós támogatású projekteket bonyolíthatott le. A csatlakozás előtt álló szomszédos területekkel összehangolt fejlesztési koncepciók esetén azonban az EU pályázatai (PHARE, Interreg, ISPA) még jobban elérhetőek lehetnek. Együtt magas szintű gazdasági övezet kialakítására képesek - mondta győri látogatásakor az osztrák főváros önkormányzatának városfejlesztési ügyekért felelős vezetője. Rudolf Schicker kijelentette: olyan jelentős méretű régió kialakításában érdekeltek, amely megkerülhetetlen lenne az egyesülő Európában. Elképzeléseik szerint a központi szerepet Bécs vinné, de szerves összhangra törekedve Pozsony, Győr, sőt Brno fejlesztési programjaival.
Elsődlegesen a közlekedésfejlesztésről kezdődtek meg a tárgyalások. Az elmúlt 15 évben a személy és az áruforgalom növekedése is meghaladta a térségben a 40 százalékot. A prognózisok alapján 2010-ig az árumozgás további 39 százalékos emelkedést ér el, míg az utasok száma újabb 17 százalékkal nő. Emiatt a Duna mellett végigfutó európai közúti folyosó, illetve az azt keresztező észak-dél irányú tengely fejlesztése mindannyiuk számára elengedhetetlenül fontos. Magyarország vasúthálózatának sűrűsége kedvező, ám a vonalak kétharmada nem villamosított.
Az EU fokozott hajlandóságot mutat a környezetkímélő infrastrukturális beruházások felkarolására, Bécs önkormányzata első közös előrenyomulási pontként e terület összehangolt cselekvési programját kívánja előkészíteni - tudtuk meg Rudolf Schickertől.
Eredics Imre, Győr alpolgármestere szerint az eddigi régiófogalmunkat jóval meghaladó együttműködési lehetőség felkeltette érdeklődésüket. A város évi 80-100 millió forintot fordít közlekedési tervek készítésre. Ebben nagyobb szerepet kaphatnak az alternatív, nem közúti hálózatok.
Kiss Géza
(Magyar Hírlap)