Pr-offenzívában a temetkezési intézet

Vágólapra másolva!
Új eszközöket vet be a Budapesti Temetkezési Intézet, hogy ismertebbé tegye a Csend Napja és a Halottak Napja eseményt a fővárosi temetőkben. A cég 64 millió forintot szán az ehhez kapcsolódó kommunikációra és marketingre, s e stratégiák kidolgozására és végrehajtására pályázatot is kiírtak. A nyertes cégnek jövő év végéig kell ebből a pénzből gazdálkodnia.
Vágólapra másolva!

Meglepő módon nem új területet szeretne vásárolni vagy a meglévőket jobb színvonalra emelni a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI), hanem a cég kommunikációját szeretnék javítani. A BTI nyílt pályázatot hirdetett marketing és kommunikációs tevékenységek lebonyolítására - olvasható a Tenders Electronic Daily (TED) hírei között. A tender egyrészt a 2008-2009 évi folyamatos kommunikációs tevékenységekre szól, másrészt viszont kiterjed pr-tevékenységekre, exkluzív szolgáltatásokat bevezető kampányok koncepciójára, a Csend Napja, a Mindenszentek, valamint a Halottak Napja koncepciójának kidolgozására és kivitelezésére - tudtuk meg Simóka Kálmánnétól, az Intézet vezérigazgatójától.

Nagyon fontos a kommunikáció, mert megváltoztak a temetkezési szokások az elmúlt években - magyarázta az igazgatónő. A pályázat keretösszege 64 millió forint, a megkötött szerződés 2009 végéig szól majd. A pályázatok leadási határideje: 2008. november 9., a kiírás 40 ezer forintba kerül.

A társasághoz 15 temető tartozik, ezek teljes területe több mint 500 hektár, így a költségek is magasak. Habár a tavalyi év kimagasló volt, hiszen csaknem 4 milliárd forint bevételből 100 millió forint nyereséget tudott a cég felmutatni - mondta az [origo]-nak Simóka Kálmánné. A bevételhez az is hozzájárult, hogy tavaly a társaság eladta egy hathektáros rákospalotai ingatlanát. A kommunikációs felfuttatására ebből a forrásból is elkülönítenek. Emellett újabb vásárlásba is kezdtek Csömörön a magántemetőnél.

A pr-kampány azért is fontos, mert évente csaknem ezer urnát visznek haza a gyászolók a budapesti temetőkből. A hozzátartozók ugyanis nem tudják kifizetni a több tízezer forintos sírmegváltási díjat és a későbbi sírgondozásra sem tudnak költeni. Ugyancsak több, mint ezer hozzátartozó már a hamvasztás után elviszi az urnát az otthonába, vagy szórásos temetést rendel. Mindez több tízmillió forint bevételkiesést okoz a Budapesti Temetkezési Intézetnek. Simóka Kálmánné ugyanakkor elismeri, hogy az elmúlt években jelentősen megdrágult a temetés a fővárosban a vidéki temetőkhöz képest.

Kulturális fesztivál lett a Csend Napja

A fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő társaság új szolgáltatásokkal próbálja megtartani az ügyfeleket. Ilyen a Csend Napja, amelyet a költészet-, zene- és irodalmi sétákkal egészítettek ki a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az idén júniusban negyedszer megrendeztett eseményen a 100 éves Nyugat folyóirat szerzőire emlékeztek, hiszen a Kerepesi temető néven is ismert sírkertben huszonegy ismert nyugatos síremléke található. Simóka Kálmánné szerint a rendezvény az elmúlt három évben valódi kulturális fesztivállá fejlődött, melyen szinte minden művészeti ág bemutatkozott már.

Interneten is lehet temetést rendelni. Az ingyenes szolgáltatás főként a távol élő rokonoknak jelent könnyebbséget, valamint azt is elárulta az igazgató, hogy naponta csaknem ezer érdeklődő kattint az oldalra, és napi 2-3 megrendelést is kapnak internetről. A halálesetről internetes táviratot is fel lehet adni, itt a megfelelő menüpontban kell megadni a személyes adatokat, a lapokat pedig egyénire lehet szabni.A kegyeleti szertartást például néhány gombnyomással meg lehet tervezni a Szertartástervezőben, amire a vállalat munkatársai 48 órán belül árajánlatot küldenek. A megrendelést ezután személyesen kell megerősíteni.

Nem sok a 64 millió forint

Vonzónak találja a kommunikációs pályázatot Baán Katalin, kommunikációs és pr-tanácsadó. A 64 millió forint nem sok, hiszen a két nagyobb kampány mellett a pr-munka is komoly falat, amit egy csomagban "árusítanak" - az [origo]-nak a szakember. A cégnek ugyanis nem elég, hogy csak hirdetőtáblákon és egyéb módon népszerűsítsék a sírkertekben lévő eseményeket, de a szolgáltatások iránt is nagyobb érdeklődést várnak. Ahhoz pedig folyamatos pr munkára van szükség.

Ez azért is nehéz, mert a KSH adatait nézve egyre kevesebben választják a legdrágább, azaz a koporsós temetést. A gyászolók egy része a temetők helyett templomokba vagy otthonaikba helyezik végső nyugalomra szeretteiket, ami nagy konkurencia. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy Magyarországon is csökken a halálozások száma.