Itt az idő hőfényképet készíttetni

Vágólapra másolva!
Jövő januártól, az autók törzskönyvéhez hasonlóan, úgynevezett energiapasszussal kell igazolni az új építésű lakások hőszigetelését. Egy hőfénykép készítése kifizetődő lehet a régi ingatlanok esetében is, ha a feltárt hibákat megszüntetik - a pár tízezer forintos befektetés gyorsan megtérül a fűtésszámlán.
Vágólapra másolva!

Egyelőre meglehetősen kevesen kíváncsiak lakásuk, irodájuk energiaveszteségeinek okaira. Molnár Béla, a P-N Energetikai Stúdió társtulajdonosa szerint a növekvő fűtési kiadások miatt ugyan a korábbi évekhez hasonlítva erősödik az érdeklődés, de még mindig kevesen igénylik lakásuk energetikai átvilágítását.

Gyakran úgy cserélnek ablakot, hogy előtte nem győződnek meg az épület energiaveszteségeiről. Hiába építenek be drága új nyílászárót, ha nem szüntetik meg a hőhidakat, a szigetelési hiányosságokat, akkor a penészedés ismét megjelenik a falakon, és a csere nem járul hozzá kellően a fűtésszámla csökkentéséhez - figyelmeztet a szakértő.

Pár tízezer forint - gyorsan megtérül

Egy 20-25 ezer forintba kerülő termográfiai alapvizsgálat, vagy egy teljes, az ingatlan utólagos hőszigetelésére megoldást kínáló hőfénykép 40-45 ezer forintos ára gyorsan megtérül, mivel precízen kimutathatók azok a pontok, ahol az energia szabadon távozik az épületből, illetve feltárható, hogy hol kell a szükséges javításokat elvégezni - tette hozzá Molnár Béla.

A stúdió által végzett mérések alig negyedét kezdeményezik a tulajdonosok - a megrendelések zöme a raktárépületek és a hűtőházak üzemeltetőitől érkezik. Az energiapasszus jövő januári bevezetése miatt várhatóan emelkedni fog a vásárlást megelőző lakásátvilágítás iránti igény, hiszen az öt évnél fiatalabb házak esetében kötelező lesz. Ez vélhetően serkenti majd a régi lakások állagának pontos megismerését is, mert a vizsgálat segít a vevőnek megismerni leendő lakását, és jelzi a felújítások szükségességét.

Negyedelt fűtésszámla

Demeter Tibor, a Demeter Ingatlanközpont vezetője szerint a lakások esetében a tetőtér, a födém felé szökik el a legtöbb energia. Egy tetőszigeteléssel akár negyedére csökkenthető a fűtésszámla, más estekben a falak utólagos hőszigetelése vezet eredményre.

Miskolcon és a környék településein a november óta tartó fűtési időszakban eddig alig egy tucat magánház szigetelésére voltak kíváncsiak a tulajdonosok, ellenben mind több társasházépítő vállalkozó, illetve újlakás-vásárló keresi fel az irodát. Többen így szeretnék érvényesíteni a garanciális igényeiket, míg az építők az eladást segítő marketingeszközként kívánják felhasználni a modern eljárásra támaszkodó szakvéleményt.

A legrosszabb minőség 30-40 éve épült

Demeter Tibor rámutatott, Borsod megyében feltűnően csekély a hőfényképek iránti érdeklődés a nagy energiaigényű önkormányzati tulajdonú, illetve az irodaingatlanok esetében. Pedig a legtöbb gond a 30-40 éve épített, nagy helyiségekkel bíró közösségi házakkal és épületekkel van.

A bérlők gyakran a fűtésköltségekre gondolva keresik az olcsóbban működtethető irodaházakat. Az utóbbi 20-25 évben emelt irodák esetében nincs különösebb gond, hiszen ekkor már jobban figyeltek a gépészeti megoldásokra, a kivitelezés minőségére - szemben a korábbi évtizedekkel, amikor még olcsó volt az energia.

Különösebb hőszigetelési gondok nem mutatkoznak ugyanakkor a száz évvel ezelőtti, még a polgári időkben készített emeletes házak esetében, elvégre falaik legalább 50 centiméter vastagok - jegyezte meg Demeter Tibor. Más kérdés, hogy egyrészt nehézkes a nyílászárók cseréje, másfelől a műemlék jelleg miatt körülményes a hatósági engedélyek beszerzése az utólagos hőszigeteléshez.

Forrás: [origo]
Sokat lehet fogni a fűtésen

Dr. Várfalvi János, a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar Hőfizikai Laborának vezetője szerint az energetikai problémák az építőiparban a középpontba állítják a gyors vizsgálatok elvégzésének szükségességét, és ennek egyik eszköze az úgynevezett termovíziós készülék lehet.

Egy hőszigetelési hiba, vagyis a szigetelés hiánya - például, ha az előírt 20 centiméter vastag szigetelés helyett csak 6 centiméterest építettek be - a termovíziós készülék képernyőjén színváltozásként jelenik meg. A hőtechnikai zavart pedig megfelelő szintű hőtechnikai és épületfizikai ismeretek birtokában meg lehet szüntetni.

Fegyverneki Sándor országos főépítész kérdésünkre valószínűnek nevezte, hogy a jövőben erősödni fog az energiagazdálkodás jelentősége a lakások, irodaházak esetében is. Energetikai akciók sokasága indul annak érdekében, hogy csökkenjen az ország energiafelhasználása.

Jövőre kaszálhat, aki ezzel foglalkozik

Ismert, hogy a lakások felelősek a hazai energiafelhasználás 40 százalékáért. Ha valamilyen hőtechnikai zavar keletkezik, akkor ez az érték növekszik, vagyis növeli a lakás fűtési igényét. A fűtési energiaigény mérséklése nemcsak enyhíti az ország energiafüggését, de az energiatakarékos építészeti megoldások kivitelezése, a háttéripar megteremtése egyúttal új munkahelyeket teremt.

Egyelőre elég kevesen foglalkoznak hőfényképezéssel, ez egy internetes keresésből is kiderül - többnyire kisebb cégek, amelyeknek bizonyára komoly beruházás a 20-25 millió forintos berendezések megvétele. Az azonban biztosra vehető, hogy jövőre alaposan be fog indulni ez az iparág, és az érintett társaságok nem lesznek híján a megrendelésnek.