Vágólapra másolva!
Szerdán a nyugat-európai részvénypiacok stabilan kezdtek, nem következett be a szakértők által jósolt enyhe visszaesés. Az előző két nap veszteségei után a bankok magukhoz tértek, a befektetők nagy örömmel vették, hogy a Société Générale nyereséges volt az elmúlt negyedévben.
Vágólapra másolva!

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,08 százalékkal 766,02 pontra emelkedett a kereskedés kezdetén. A mozgások ellenére az elemzők óvatosak. Csak azután számítanak részvénypiaci élénkülésre, miután az amerikai bankmentő csomag hatása egyértelművé válik, és a cégek is kedvezőbb jelentéseket közölnek.

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 6 pont körüli nyereséggel kezdett, fél óra múlva 10,9 pontos nyereségnél tartott. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 13 pont körüli nyereséggel indult, fél óra múlva 14,7 pontos nyereségben volt. Párizsban a CAC-40 8 pont körüli nyereséggel nyitott, fél óra múlva 15,5 pontos nyereségnél járt.