Egyöntetűen kamattartást várnak a londoni elemzők

Vágólapra másolva!
Nem változtat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa hétfői ülésén az 5,25 százalékos alapkamaton - ebben teljes a konszenzus a londoni elemzők között. Abban ugyanakkor megoszlik a véleményük, hogy jövőre kamatcsökkentést vagy -emelést lép először az MNB.  
Vágólapra másolva!

A londoni elemzői közösség egyöntetű előrejelzései szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa hétfői ülésén változatlanul hagyja az 5,25 százalékos alapkamatot. A Cityben az is konszenzusos vélemény, hogy az év végéig sem módosul a magyar jegybank alapkamata, a távlati prognózisok azonban már eltérnek: vannak olyan előrejelzések, amelyek jövőre nem zárnak ki kamatcsökkentést, más elemzők ugyanakkor inkább a kamatemelés kockázatát látják.

A Barclays Capital - az egyik legnagyobb citybeli befektetési csoport - pénteki prognózisában úgy vélekedett, hogy egy erőteljes - szerkezeti reformok melletti elkötelezettséget is tartalmazó - távlati költségvetési terv esélyt kínálhatott volna a további magyarországi kamatcsökkentésekre. A ház szerint azonban a jövő évre összeállított költségvetési intézkedéscsomag inkább "új bizonytalanságokat teremtett", ezért valószínűtlen, hogy az MNB a közeli jövőben bármikor fontolóra venné a kamatcsökkentést.

A TD Securities nevű vezető globális befektetési tanácsadó cég londoni elemző részlegének szakértői ugyanakkor úgy vélik, hogy a forintpiacon még mindig "túlzottan negatív árazás" érvényesül. A cég az idei év végére 270 forintos, 2011 negyedik negyedére 262 forintos eurót jósol, változatlanul gyenge hazai kereslettel. Ebben a helyzetben a ház azzal számol, hogy az MNB 2011 első negyedében 0,25 százalékponttal 5,00 százalékra csökkenti alapkamatát. A TD Securities elemzői szerint ebben kulcsfontosságú tényező, hogy stabil maradjon a svájci frank és az euró forintárfolyama, tekintettel a "hatalmas" devizaalapú hitelállományra.

A cég szerint az is növelheti a gazdaságélénkítést segítő további kamatcsökkentés esélyét, ha a kormánynak sikerülne megnyugtatnia a piacot költségvetési elkötelezettségével kapcsolatban; ez egyébként az államadósság piaci refinanszírozási képessége szempontjából is kulcstényező az újabb IMF-megállapodás hiányában.

A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői a belátható távlatban nem számítanak az 5,25 százalékos MNB-alapkamat módosulására. Pénteki előrejelzésükben ugyanakkor úgy vélekedtek, hogy a magyar kormány "nagy valószínűséggel" tartani fogja magát a költségvetési fegyelemhez, ami enyhíti az esetleges "vész-kamatemelés" kockázatát. A ház szerint erős forint esetén a monetáris tanács alapállása a jelenleginél enyhébbé is válhat a későbbi kamatdöntő üléseken.

A Goldman Sachs (GS) globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének pénteki előrejelzése szerint is marad a jelenlegi MNB-alapkamat a hétfői ülésen és későbbiekben is. A cég szerint a devizaalapú hitelek törlesztési terhei miatt valószínűtlen a fogyasztási kiadások élénkülése, és a munkapiaci kilábalás is lassú; mindez tükröződik az alacsony maginflációban. A GS elemzői azonban azzal számolnak, hogy a teljes kosárra számolt infláció a következő hónapokban gyorsulni fog, és 2011 közepéig a célszint felett marad. A ház ezért nem tartja valószínűnek a jegybanki kamatcsökkentést, különös tekintettel arra, hogy "bizonytalanság övezi a középtávú költségvetési tervek fenntarthatóságát" is.