Több lapot osztanak a kisvállalkozásoknak a közbeszerzésekben

Vágólapra másolva!
"Miközben az exportra termelő hazai cégek számára a továbbra is növekedésben lévő német gazdaság jó kilátásokat mutat, a belföldi árbevételű kkv-k számára a közbeszerzési pályázatokban való nagyobb részvétel jelentheti az esélyt a válságból történő kilábalásra, illetve a növekedésre" - magyarázta Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. 
Vágólapra másolva!

Egy, a napokban megjelent hír szerint a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. nyílt közbeszerzést hirdetett 100 autóbusz szállítására. "Bár az eljárás elsősorban nagyvállalatokat érint, az ilyen méretű tenderek azonban a beszállítókon keresztül az adott régióban a hazai kis- és középvállalkozásokat is megmozgatják. Mivel egyelőre a foglalkoztatottak számának bővülése, ezzel pedig a lakossági fogyasztás tartós növekedése várat magára, az uniós támogatású pályázatok pedig elsősorban a fejlesztésekre irányulnak, a belföldön árbevételt realizáló kkv-k gazdasági megerősödése szempontjából a következő egy-két évben döntő fontosságúak lehetnek a közbeszerzési pályázatok. Ehhez a közbeszerzési törvény szeptember 15-én hatályba lévő módosításai várhatóan további segítséget jelenthetnek" - mondta el Németh László.

"Nemcsak magyarországi, de uniós szinten is célkitűzés, hogy a kis- és középvállalkozások nagyobb arányban vegyenek részt a közbeszerzési eljárásokban. A közbeszerzési törvény számos módosítása kifejezetten a kkv-k nagyobb arányú részvételét támogatja, hiszen a 100 millió forint éves árbevételt meghaladó vállalkozások akár ki is zárhatók az eljárásból abban az esetben, ha ez a kisebb vállalkozások esélyeit növeli. A közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérőknek ezután kötelező lesz elfogadniuk a részajánlatokat is, így a beszerzés tárgyának részekre osztásával kisebb cégek is be tudnak majd nyújtani ajánlatot. A módosítások között több jelentős adminisztrációs könnyítés is született, így például minden olyan adatról, amely elérhető az interneten, nem kérhet igazolást az ajánlatkérő, de eltörölték a közbeszerzési tanácsadók ezt megelőzően kötelező igénybevételét is. Immár kezdő vállalkozások is indulhatnak a közbeszerzésen, ha a működése során már keletkezett a közbeszerzési eljárás értékének megfelelő összegű árbevétele. Mindezek vélhetően hozzájárulnak ahhoz, hogy az uniós átlag jelenlegi 50% körüli értékének szintjére növekedjen itthon is a kkv-k közbeszerzésben való részvétele" - mondta el a szakember.