Ezermilliárd dollárra kívánja felduzzasztani a pénzügyi válságok megakadályozására szolgáló hitelkeretét a Nemzetközi Valutaalap (IMF), és szeretné, ha az ehhez szükséges 250 milliárd dolláros pótlólagos juttatásra már novemberig biztosítékokat kapna - mondta a szervezet vezérigazgatója a Financial Timesnak.

Dominique Strauss-Kahn
A Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a londoni gazdasági napilap hétfői ismertetése szerint azt mondta: egy nagy összegű pénzalappal, amelyről valószínűsíthető, hogy képes "a masszív méretű intervencióra", lehetségessé válna a válságok megelőzése. Még ha csökkenne is az IMF finanszírozási szerepe, az nem jelenti azt, hogy "nincs szükségünk hatalmas tűzerőre, egy ezermilliárd dolláros alap megfelelő előrelátás lenne" - mondta az IMF vezérigazgatója.
A Financial Times (FT) értesülése szerint Dél-Korea, a húsz vezető ipari és fejlődő gazdaság csoportjának (G20) idei elnöke segíti a terv összeállítását. Szöul reméli, hogy rá tudja venni a többi G20-országot a megnövelt IMF-keret támogatására a G20 novemberi dél-koreai csúcsértekezletén. Az FT felidézte, hogy a tavalyi londoni G20-csúcson döntöttek az akkori, 250 milliárd dolláros IMF-hitelkeret megháromszorozásáról, 750 milliárd dollárra.
A dél-koreai elnök egyik külgazdasági tanácsadója a Financial Timesnak elmondta: egy globális stabilizációs mechanizmusról folynak a megbeszélések. E mechanizmus részét képezné "kockázati görbék" felvázolása az egyes országokról, és a legkevésbé kockázatos országok "a platina vagy arany hitelkártyák birtokosaihoz hasonló" státust élveznének. Az ezeknek az országoknak nyújtott finanszírozásokhoz gyakorlatilag semmilyen feltételrendszer nem kapcsolódna, ám a kockázati görbe gyengébb részein lévő országok keményebb kondíciókkal néznének szembe - magyarázta a dél-koreai illetékes.
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.