Orbán: A munkanélküliség és az eladósodottság ellenség a kormány számára

Orbán Viktor beszél, Párizs, Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megalakulásának 50. évfordulója alkalmából rendezett konferencián
Vágólapra másolva!
A Párizsban tartózkodó magyar miniszterelnök kijelentette, hogy az eladósodottság és a munkanélküliség nem egyszerűen kihívást, hanem ellenséget jelentenek a kormány számára. Orbán Viktor szerint ezek legyőzése az idei év tétje.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök koreai és a japán kollégájával találkozott Párizsban - közölte az MTI. "Megpróbáljuk azt a keleti nyitást, amit megindítottunk az elmúlt egy év során gazdasági kapcsolatrendszerünkben, továbbvinni. Kína, Dél-Korea és Japán egyre felértékelődő gazdasági és kereskedelmi partnerei lesznek Magyarországnak" - mondta az MTI-nek a miniszterelnök a francia fővárosban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megalakulásának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség szünetében.

Forrás: AFP/Bertrandt Langois



Az OECD-nek a válságkezelésről folytatott kerekasztal-beszélgetését illetően a miniszterelnök elmondta: partnerei elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy "a magyar gazdaságpolitikai fordulatot" hogyan tudja a kormány tényleges változásokká tenni, "és nem csak beszélni róla, ahogy ez a politikusokkal gyakran történik".

Véleménye szerint az eladósodottság és a munkanélküliség két olyan jelentős probléma, amelyek nem egyszerűen kihívást, hanem "ellenséget" jelentenek a kormány számára. "A reformnyelvet tegyük félre és beszéljünk egyenesen" - mondta. Hozzátette: "ha mi nem győzzük le ezeket az ellenségeket, akkor ők fognak legyőzni bennünket. Ez a tétje a magyarok számára a 2011-es esztendőnek, amely Magyarország megújításának és átszervezésének az éve".

A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy "egy országot nem lehet átalakítani az emberek közreműködése és támogatása nélkül". Ehhez szerinte a politikusoknak meg kell találniuk azokat az eszközöket, amelyekkel kialakítható egy olyan "közakarat", amely odaáll a társadalom átalakításának terve mögé. Ilyen eszközként jelölte meg a miniszterelnök az új alkotmányt és a nemzeti konzultációk rendszerét, amelynek a révén az emberek megnyerhetők az átszervezésekhez szükséges közös munkához.