Utolsó jel Amerikából: esnek a határidős indexek

Vágólapra másolva!
A Sandy hurrikán miatt a hét első napjaiban várhatóan zárva tartanak az amerikai tőzsdék, és még nincs döntés arról, hogy pontosan mikor folytatódhat a kereskedés a részvénypiacokon. A határidős piacokon viszont még két órán keresztül zajlik a kereskedés, ahol többek között a vihar félelmeitől vezérelve lefelé vették az irányt a főbb indexek, a kockázatkerülés miatt erősödik a dollár is. 
Vágólapra másolva!

Esnek a határidős indexek és a WTI

Várhatóan zárva tartanak az amerikai tőzsdék a hét első felében az óriási vihar miatt, amire 27 éve nem volt példa, és továbbra sem tudják pontosan, hogy mikor nyithatnak ki újra a parkettek. A határozat egyelőre hétfőre szól, de az elemzők szerint a Sandy hurrikán az ismert történelem egyik legsúlyosabb vihara lehet, így beláthatatlanok a következmények is.

Ennek ellenére az amerikai határidős indexek kereskedése hétfő magyar idő szerint 14:15-ig nem áll le New Yorkban, ahol a befektetők részéről kifejezetten a kockázatkerülés jelei mutatkoznak meg. Az amerikai részvényindexekre köthető határidős árfolyamai lefelé szánkáznak, a Dow Jones futures fél százalékos, az S&P futures 0,6 százalékos, a Nasdaq futures pedig 0,7 százalékos mínuszban tartózkodik.

A WTI nyersolaj decemberi lejáratú határidős jegyzése 0,9 százalékos csökkenést mutat, és jelenleg a 85,5 dolláros szintek körül tartózkodik New Yorkban. Dacára annak, hogy a furótornyok kétharmadát érinti a vihar a térségben, viszont nem a legfontosabb olajtermelő vidékek közé tartozik New Jersey térsége, így a hatás is korlátozott lehet. A térség legnagyobb fúrótornya egyébként a Philips66 (NYSE) birtokában lévő Bayway platform. A Brent decemberi jegyzései 72 centtel kerültek lejjebb a londoni székhelyű ICE határidős tőzsdén és 108,8 dollár körül mozognak.

A nemesfémek közül az arany csak minimális elmozdulást mutat felfelé, az ezüst viszont 0,2 százalékot drágult, ami egyaránt a bizonytalanság fokozódására utal a piacokon a csökkenő európai indexekkel együtt.

Veszik a dollárt

A befektetők a kockázatkerülésére utal a dollár erősödése is, ami nyilvánvalóan hatást gyakorol a nyersanyagok árfolyamára is, az olaj esése részben talán ennek is betudható. A dollárban denominált nyersanyagok árfolyama és a dollár általában ellentétes irányba mozog . Az euró/dollár kurzusa nyitás óta 0,2 százalékkal került lejjebb.

EURUSD

Forrás: [origo]