Erste-vezér: Ott tartunk, ahol 2008-ban

Vágólapra másolva!
Olcsóbbak lennének a hitelek, ha lenne IMF-megállapodás, ez lenne az adósok és a bankárok érdeke is. Hitelmegállapodás esetén pedig a bankok több magyar állampapírt lennének hajlandóak vásárolni, ez az állam érdekeit is szolgálná - jelentette ki Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a Joint Venture Szövetség konferenciáján.
Vágólapra másolva!

Az Erste vezére elmondta, hogy drasztikus visszaesés történt a hitelezésben, idén körülbelül ott tartunk, ahol 2008-ban voltunk egy negyedév alatt, ez 70-75 százalékos csökkenést jelent a hitelezésben. Ha optimisták vagyunk, akkor lehetünk ott 2014-ben, ahol 2007-2008-ban fél év alatt voltunk - tette hozzá.

Ennek számos oka a bankvezér szerint: a csökkenő gazdasági növekedés, a magas munkanélküliség, a magas infláció, az ingatlanpiaci pangás, a szigorodó szabályozói elvárások, valamint a kihelyezhető források szűkössége.

Jelasity megjegyezte, hogy ma kizárólag forintbetétekből tudnak forinthiteleket nyújtani Magyarországon, de forint megtakarításból nincs elég, a magas infláció és az országkockázati felár miatt pedig az egy számjegyű kamat ritka, mint a fehér holló.

Továbbra is nagy problémát jelent a magas munkanélküliség, ez a legfőbb oka a rossz hitelek magas arányának, ami bizonyos szegmensekben már 20 százalék feletti.

Az Erste vezetője leszögezte, hogy a bankok a 2011-es veszteségeik miatt mintegy 450 milliárd forintnyi friss tőkét hoztak Magyarországra, hogy feltőkésítsék a szektort. Tőkét tehát nem vontak ki, egy irányba hozták, befelé - hangsúlyozta.