Az eurózóna is recesszióba esett

Vágólapra másolva!
Július és szeptember között 0,1 százalékkal esett az euróövezet 17 gazdaságának teljesítménye, azt követően, hogy már az azt megelőző három hónapban is 0,2 százalékkal zsugorodott a GDP.
Vágólapra másolva!

A legfrissebb adatokat - köztük a magyar recessziót is - csütörtökön közölték a statisztikai hivatalok. A számok azt mutatják, hogy a magyar gazdaság mellett az egész euróövezet is recesszióba süllyedt. (Recesszióról akkor beszélünk, ha két egymást követő negyedévben is csökken a gazdaság teljesítménye.) Az eurózóna utoljára 2009-ben volt recesszióban.

Az Eurostat adatai szerint az egy évvel korábbihoz képest az euróövezetben 0,6 százalékkal, az EU-ban pedig 0,4 százalékkal csökkent a GDP a harmadik negyedévben.

Mindez annak ellenére történt, hogy Németország, mint az euróövezet legnagyobb gazdasága, még mindig növekszik. A német GDP 0,2 százalékkal gyarapodott a július-szeptemberi időszakban, de itt is lassul az ütem: a második negyedévi növekedés még 0,3, az első negyedévi pedig 0,5 százalékos volt.

Az előző negyedévhez képest a legnagyobb mértékben, 1,1 százalékkal Hollandiában hanyatlott a gazdaság. A további sorend: Portugália (-0,8 százalék), Ciprus (-0,5), Spanyolország és Csehország (-0,3), Olaszország (-0,2). Ausztriában 0,1 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye. Görögországból nem érkezett adat negyedév per negyedév alapon.

Az euróövezetben a múlt év harmadik negyedéhez képest a legnagyobb, 7,2 százalékos visszaesést Görögország szenvedte el, majd Portugália (-3,4 százalék), Olaszország (-2,4), Ciprus (-2,3) és Spanyolország (-1,6) következik. Hollandiában 1,4 százalékkal, Finnországban 0,8 százalékkal, Belgiumban pedig 0,3 százalékkal maradt el a GDP az egy évvel korábbi értékétől.

A legnagyobb növekedést az előző negyedévvel összevetve 1,7-1,7 százalékkal Észtország és Lettország mutatta fel. A múlt év harmadik negyedéhez képest 5,3 százalékkal, Lettországban nőtt a leggyorsabb ütemben a GDP, majd 3,4 százalékkal Észtország és 3,3 százalékkal Litvánia következik.